12/31/2015

Búcsú

Sziasztok! Nem, nem értettetek semmit félre, most elbúcsúzom tőletek és a blogtól is. Igazság szerint körülbelül egy éve még lelkesen vágtam bele és érdekelt is a blogolás, de azóta sok minden megváltozott. Egyre kevesebb az időm és a blogolás, mint hobbi idő közben még egy plusz feladattá vált és észrevettem magamon, hogy olvasás közben is csak az jár a fejemben, hogy milyen bejegyzést kéne erről írni. Olvasni továbbra is szeretek, de a blogba, ha lehet így fogalmaznom, belefáradtam/beleuntam. Tudom, hogy ez nem fair az olvasóimmal szemben, de azt hiszem, ha én nem élvezem, amit csinálok, az megmutatkozik a bejegyzéseken is. Emellett rájöttem arra is, hogy a blogolás nekem nem töltheti ki az életemet, mint a nagy könyves bloggereknél, hiszen teljesen más könyvektől független ambícióim vannak, amik mellett már nem fér meg egy ilyen "munka". Az ember sokat tud változni, főleg az én korosztályomban, én sem vagyok már ugyanaz, mint egy éve és ezt annak lehet betudni, hogy most, hogy középiskolába kerültem és elkezdtem valóra váltani az igazi álmaimat, ha lehet így fogalmaznom, a blog már nem foglalkoztat annyira, hiszen már megvan a lehetőségem arra koncentrálni és azt csinálni, amire egy éve még csak vágytam. :)

Ezennel a Pastel Blue and Chocolate Cake blog bezárja kapuit. Köszönöm, hogy ilyen sokáig követtétek a posztjaimat, nem tűnök azért teljesen el, ugyanis tervezek a csereévemről egy blogot, ami bár inkább saját magamnak és az ismerőseimnek fog szólni, lehet hogy titeket is érdekelni fog és emellett molyon is tudjátok követni az értékeléseimet, mert ott még mindig fogok könyveket értékelni, csak nem teljesen ilyen formában. :)


U.i.: A blogot nem törlöm, nem szeretném, ha egy évi munkám csak úgy nyomtalanul eltűnne, szóval bármikor vissza tudjátok olvasni a bejegyzésemet, és ki tudja, lehet, hogy egyszer még újra jelentkezem. :)




A. O. Esther: Gombnyomásra trilógia

Eredeti cím: Gombnyomásra
Kiadó: Decens Magazin Média
Ár: 3990 Ft
Stílus: disztópia, romantikus

A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot… 2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld igencsak megváltozott. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta ugyanis látják az emberek egymás auráját, így nem titok többé, ki milyen ember… A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. A fal egyik oldalán tengernyi luxus, csúcstechnológia és mesés körülmények, míg a másik oldalán középkori viszonyok és véres harcok várnak a túlélőkre, kit hova sorol az élet. Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor sírt rabol és betörést követ el. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, ráadásul súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. Ruby és Stella két fiatal lány, akik a vadonban, a Hobbs-birtokon élnek. Minden álmuk az, hogy szerencsét próbáljanak a csillogó nagyvárosban, ezért munkát vállalnak, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejt. A vadonban eközben gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány kutatása eredményez. A halálesetek sorra követik egymást, és Mia egyre mélyebbre merül a kinti, véres világban. Öl vagy megölik – ez a két lehetőség áll előtte, miközben a lánynak a saját, fojtogatóan sötét múltjával is meg kell küzdenie… Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek, sok-sok izgalommal, könnyed romantikával és forró erotikával fűszerezve. Készen állsz Te is a nagy utazásra?







Először a trilógia minden részéről külön szerettem volna írni, de olyan gyorsan faltam a három részt egymás után, hogy mikor oda jutottam, hogy írok róla, akkor már nem tudtam egymástól elkülöníteni a könyveket, hiszen mindhárom rész elolvasásával már az egész történetet a szemem előtt láttam. A fent látható borító és fülszöveg az első részé, a másik két rész borítóit majd a bejegyzésen belül beszúrom valahová.
Nos, az Elveszett lelkek nagyon tetszett, a Frigg rokkáját imádtam, ezt már szavakba sem tudom önteni, kétségtelenül, a Gombnyomásra trilógia lett az eddigi nagy kedvencem az írónőtől. Nehéz is összeszedni a gondolataimat, annyira szeretem.


12/19/2015

A. O. Esther: Elveszett lelkek (Összetört glóriák 1.)


Eredeti cím: Elveszett lelkek
Kiadó: Decens Magazin Média
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 460
Ár: 3990 Ft
Stílus: fantasy, romantikus

Hiszel a végzetben? A sorsszerű szerelemben? Az Univerzum végtelen csendjében különös fényben ragyogó üvegcsékről suttognak. Úgy tartják, az ezüstszállal lezárt parányi palackoknak közük van élethez s halálhoz, ezért angyalok ezrei szállnak alá, hogy megszerezzék a világmindenség titokzatos kincsét. Sophiel, a bájos fiatal angyal lány glóriája és szárnyai nélkül érkezik a Földre, hogy küldetését teljesítse, ám nem számol azzal, hogy a halandó léttel emberi érzéseket is kap odafentről. A félelem, a fájdalom, a kétely és a gyász ugyanúgy ismeretlen fogalom számára, mint az életre szóló barátság, a keserű féltékenység, vagy a mindent felemésztő szerelem – de vajon meg tud birkózni mindezzel az ellenséggel való küzdelem során? Képes lesz-e vakon hinni, s véghezvinni feladatát? Elijah a Sötét Angyalok vezére, harcos katona, aki sajátosan gondolkozik a jó és a rossz fogalmáról, miközben önálló életet élő, nyolcágú lángoló ostora – szövetségesei sorait erősítve – teszi a dolgát. Kiátkozott angyalként ő a legidősebb idelent, s bár maga sem hisz benne, egy váratlan esemény folytán örökre megváltozik az élete, s ezzel létezésének értelme. Két össze nem illő lélek – és egy elkerülhetetlen találkozás, amely alapjaiban rengeti meg a világot…

Most, a téli szünet előtt fejeztem be. Az utóbbi időben nem igazán jutott idő erre a hobbimra és más dolgok kötötték le a figyelmemet, de már nagyon szerettem volna újra a kezembe venni egy könyvet és úgy döntöttem, folytatom, mert októberben kezdtem még el, de sajnos közbejött a suli és még sok más és mikor félhullán estem haza minden délután már nem volt sem időm sem energiám olvasni. De a jég megtört szerdán és két nap alatt ki is végeztem a hátralévő 300 oldalt és imádtam. Már a Frigg Rokkája értékelésemben is említettem, milyen nagy rajongója vagyok az írónőnek és ez most sem változott, de ne haladjunk annyira előre.

Ilyen lehet Sophiel
Forrás: az írónő Pinterest oldala

Nagyon nagy reményeket fűztem hozzá, mivel már a fülszöveg is megtetszett és tudom, hogy milyen jó történeteket alkot A. O. Esther, mivel már korábban is olvastam tőle. Az eleje nagyon izgalmas volt, rögtön egy akcióba csöppenünk bele, majd ez egy kicsit alábbhagy, de még akkor sem unalmas. Mikor az erdőlakókról olvashattam az egyszerűen elvarázsolt, bár azokban a részekben nem sok minden történt, mégis varázslatosak voltak. Az ételek, az italok, az illatok, a ruhák... Olyan érzékletesen vannak leírva, hogy éreztem, kóstoltam és viseltem is őket, pedig csak egy kinyúlt melegítőben olvastam a kanapén. A kedvenc részeim mégis - hmm, kitaláljátok? - az Elijahval kapcsolatos részek voltak.



Sophiel egy jó női karakter volt, de nem igazán tudtam vele azonosulni. Az én ízlésemnek már túlságosan naiv és 'jó', nem elég karakán. A végletekig hisz a jóságban, de szerintem pont ez a gyengéje. Mivel angyal, így fizikailag erős, de lelkileg nem eléggé. Tudom, hogy ilyennek kell lennie, hiszem egy mennyországból leszalajtott angyal nem lehet rögtön badass amazon, mégis reménykedem benne, hogy a továbbiakban kicsit megváltozik és erősödik a jelleme.
Elijah egy no comment, kész, nekem végem lett. *bárgyún vigyorog* A hárememben előkelő helyet foglalnak el a rossz angyalok és Elijah sem hazudtolta meg a fajtáját. Nem is tudok mit írni róla, de ismertek engem, ha egy férfi karakterre azt mondom, hogy no comment, akkor az egyértelműen azt jelenti, hogy olvasd, ismerd, szeresd!

Elijah
Forrás: moly.hu
Elijah és Sophiel egy jó párost alkot (Jobbak lennének, hogyha Sophiel badassebb lenne, de még bízom benne, hogy majd a többi könyvben..) Nagyra értékelem A. O. Esther könyveiben, hogy nincs tele nyálas kínlódással, a legtöbb ilyen témájú könyv 90%-át kitölti a romantikus szenvedés, de ezekben a történetekben nem vergődnek sokáig, mégsem nevezhető instant szerelemnek, mert látjuk a kapcsolat kialakulását, csak nem szenvedünk sok száz oldalon vagy egész könyveken keresztül keresztül. Ezek a szereplők általában tisztában vannak vele, hogy kit akarnak és ezt meg is mondják, nem vergődnek, ezért mély tiszteletem az írónőnek.

Összességében nagyon tetszett ez a könyv is és abszolút rajongója vagyok az A. O. Esther regényeknek. Bár még mindig a Frigg Rokkája a nagy kedvencem, azért  a könyvespolcomon ez is a kedvences polcrészen kapott helyet, mert egyszerre izgalmas, akciódús, romantikus, varázslatos és tele van mitológiával, ami nekem a gyengém.



4,5* - Én most 4,5 csillagot adtam erre. Sokat gondolkodtam mennyit adjak, mert egy egész csillagot nem akartam levonni az angyallányunk naivitása miatt, de azért na, Sophiel néha tényleg túlfeszítette a húrt "jóságban". 

11/19/2015

Zombi Apoklipszis Könyvekkel

Erre a TAG-re Jolcsi hívott ki még nagyon régen, most pedig tűzoltásként elkészítem. Kezdem egyre jobban szégyellni magam a bejegyzések hiánya miatt és türelmeteket kérem, eddig minden jól ment, de most novemberben elleptek a programok és a rengeteg tanulnivaló, talán jövő hétvégén lesz időm kicsit olvasni és újra visszatérni, de most nagyon elcsúsztam. Azért remélem ez a TAG tetszeni fog. :)

A szabályok a következők:
1) Válassz ki 5 kedvenc könyvet. 
2) Írd fel a címüket egy cetlire és dobd bele valamibe (pl. kalapba). 1 könyvhöz 2 kérdés tartozik.
3) Húzz ki egy cetlit, és az azon szereplő könyvet üsd fel egy random oldalon, majd válaszold meg az első kérdést, úgy, hogy azt a nevet írod be, amit azon az oldalon először meglátsz.
4) Így tovább a többi kérdésnél.

Az én öt könyvem:
- George R. R. Martin: Trónok harca
- Helena Silence: Ezüsthíd
- Julie Kagawa: Vaskirálynő
- Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek
- Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten


*Első húzás: Vaskirálynő*


1. Az első ember, aki meghal:
Masina. Hmmm... Ezzzzzaaaaaazzzzz!

2. Az a személy, akit elgáncsolsz, hogy elmenekülj a zombik elől:
Oberon. Végül is, nem sajnálnám, hogy elgáncsolom, mert a menő tündér erejével úgyis megmenekülne...





*Második húzás: Leányrablás Budapesten*

3. Az első ember, aki zombivá változik:
Kaméleonka. Oké, ő élve is elég para, hát még zombiként...

4. Az az ember, aki téged gáncsol el, hogy elmeneküljön a zombik elől:
Terka. Ezt nem gondoltam volna... Olyan jóindulatú, tyúkanyó ösztönű asszonynak tűnt.



*Harmadik húzás: Ezüsthíd*

5. A csapat idiótája:
Theo. Hát azért ő nem olyan idióta, én tökre bírom.

6. A csapat agya:
Zoe. Hú, kedvelem Zoet, de kicsit szétszórt egy lány, legalábbis így emlékszem. Mind meghalunk!






*Negyedik húzás: Szívzűrterápia strébereknek*

7. A csapat orvosa:
Grayson. A zombik közé vetném magam, hogy megvizsgálhasson.

8. A fegyverszakértő:
Avery. Elvesztünk!!!




*Ötödik húzás: Trónok harca*

9. A harcos:
Jon. Vele azt hiszem, van esélyünk a túlélésre.

10. A csapatkapitány:
Drogo. Kétségtelen, túl fogunk élni.






Összeállt az én kis zombi túlélő csapatom és azt hiszem, hogy jó kis csapat leszünk a néhány gyenge láncszemmel együtt is. Én most nem hívnék ki senkit, de ha van kedvetek, akkor csináljátok meg ti is.

11/01/2015

2015 Október (Havi Zárás #2)

Drága olvasók! Elszaladt az október is és ma reggel döbbentem rá, hogy már november van, illene megcsinálni az októberi összegzést is, szóval itt vagyok.

Az október egy pörgős hónap volt, élni sem volt időm, de ez nem jelenti azt, hogy olyan sok dolog történt. Egyszerűen csak belekerültem egy suli-tanulás-alvás körforgásba, amiből nem igazán sikerült kimászni, bár ezen a szünet kissé változtatott, de erről kicsit később. Összességében a végére már a hócipőm is tele volt az októberrel, örülök, hogy végre novemberbe értünk. Ráadásul, ha azt nézzük, már nemsokára karácsony. Hmm... lehet, hogy kicsit már előre ugrottam. Nézzük mik történtek októberben:

Októberben olvasott könyvek:
Az októberi olvasmánylistám kicsit bővebb, mint a szeptemberi, az gyalázatos volt. Ezúttal három  könyvet sikerült elolvasnom. Tudom, ez sem túl sok, de határozottan haladok.

*Gillian Flynn: Holtodiglan (értékelés ITT)
*Sarah Blakley-Cartwright: A lány és a farkas (értékelés ITT)
*Carina Bartsch-Türkizzöld tél (értékelés hamarosan)

Októberben látott filmek:
Most döbbentem rá, hogy nincs ilyen.

Októberben nézett sorozatok:
Faking it (Simlis spinék) (jelenleg is folyamatban van)

Októberi beszerzések:

Csakúgy, mint szeptemberben, most is két könyvvel gazdagodtam. Már alig várom a karácsonyi akciókat.

Ami októberben történt velem:

* Cserediákprogram ?
Újra egy kérdőjel. Ez megint feljött a havi összegzésben, hiszen fontos szerepe van a mindennapjaimban. A legutóbbi említés óta nem sok minden változott, már látom az alagút végét, azt hiszem, a héten fogom az összes beszkennelt papírt és nyilatkozatot elküldeni, utána majd meglátjuk. A novemberi összegzésben már többet megtudhattok, talán már azt is, hogy sikerült-e. 

*Starbucks x
Mikor Pesten voltam, határozottan ki akartam próbálni, mi olyan nagy szám benne. Hát megmondhatom, semmi. Vártam a nagy Starbucks varászt, de nem jött, a pohár menő, de ami benne van abszolút felejtős, arról ne is beszéljünk, hogy mennyire drága.

* Energia x
Lenullázódva, feltöltés igényel. Kicsit a türelmeteket is kérem, mert már előre látom, hogy milyen borzasztóan sűrű hónap lesz a november, bár azt is látom, hogy a novemberi összegző mennyivel érdekesebb lesz.

Októberben hallgatott zenék:
Most ebből jó sok van, remélem nem bánjátok, az utóbbi időben kissé visszajött a disney imádatom is, erről árulkodik a harmadik zene/videó.






U.I.: Az ígéretemet a szeptemberi tanulásos, nyelvtanulásos posztról nem felejtettem el, folyamatosan dolgozok rajta, csak idő közben olyan problémákba ütköztem mint pl. rájöttem arra, hogy én lényegében nem szoktam tanulni. :)

Nektek hogy telt az október?






10/30/2015

Tavi Kata: Táncvarázs (Cover Reveal #2)

Hamarosan megjelenik Tavi Kata nagy sikerű Sulijegyzetek sorozatának harmadik kötete, a Táncvarázs! Én már nagyon várom, hiszen nagyon a szívemhez nőtt a sorozat az utóbbi egy-két év alatt. Ismerjétek meg a regény fülszövegét és az új kötet borítóját, ami Németh Balázs és Egyed Regina munkája.

Eredeti cím: Táncvarázs
Oldalszám: 408
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Ár: 2999 Ft
Stílus: gimis, romantikus, humoros (Vörös Pöttyös)

Lilla és Krisztián egy párként kezdi a tizenegyedik évfolyamot a Duna-parti Gimnáziumban. A két szerelmes mindent megtesz, hogy semmi se rontsa el a boldogságukat, de mintha a szülők összeesküdtek volna ellenük, és amikor nem ők gördítenek akadályokat Lilláék útjába, a baráti társaságban akad mindig valami baj.

Képes lesz Krisztián elviselni Lilla és Márk szoros barátságát? 

Sikerül Lillának megfejtenie Ákos szokatlan viselkedését? 

Hogyan alakul Jázmin és Kristóf felettébb zűrös kapcsolata?

Kibe szerelmes Gréta? És miért érzi Flóra egyedül magát?

Lilla az idei évben még komolyabban veszi a táncórákat, mert nagy a tét az év végi vizsgán. Vajon tényleg neki teremtették a színpadot? Krisztián pedig kosarasként olyan lehetőséget kap, amire nem is számított.

Most nagy bajban vagyok, mert nem igazán sikerül eldöntenem a borítóról, hogy tetszik-e. A színvilág, az őszi hangulat és a falevelek tökéletesek és szerintem a Lillát megformáló lány is nagyon szép, de a Krisztián szimbolizáló fiú az alsó képen nekem nem igazán tetszik. Az első két borítón jó volt, de most ezzel a sapkával meg kapucnival, nem is tudom, nekem valami gengszter rap jutott az eszembe róla. Szóval összességében tetszik a borító, de ezzel a fiúval még barátkoznom kell, mert ő annyira nem jön be.

A Borítóleleplezésekkor időnként kapunk kérdéseket, amiket, ha gondolunk, megválaszolhatunk a bejegyzésben. Szóval, jöjjenek a kérdések:

 Mit gondolsz a magyar ifjúsági regényekről?
Kifejezetten szeretem őket, főleg a gimiseket. Mivel én is gimnazista vagyok Magyarországon, így a magyar ifjúsági, gimis regényekben említett problémák nem állnak távol tőlem, szerintem ezért lopják be magukat a szívembe ezek a könyvek. Mert nagyon hasonló életet élnek a szereplők mint én, időnként hasonló helyzetben vannak, így könnyebb beleélni magam a történetbe és átérezni a gondjaikat, hiszen az író(nő)k olyan fiatalokról írnak, min amilyen én is vagyok és még sokan mások.

Tánc vagy kosarazás? Ha csak egyet választhatnál, mivel töltenéd a szombat délutánod?
Kosarazni sajnos nem tudok. Egyszer szívesen kipróbálnám, de a válaszom erre a kérdésre a tánc, hiszen régebben én magam is táncoltam pár évig, szóval nem áll távol tőlem.

Tavi Kata 1984-ben született. Író, tanár, végzettsége szerint könyvtáros is, jelenleg egy könyvesboltban dolgozik, mint üzletvezető. A II. Aranymosás mese- és regénypályázaton tűnt fel romantikus ifjúsági sorozatának első részével, ami Nyitótánc címen 2013-ban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadónál.
Könyvmolyképzős oldal











Ha kedvet kaptál egy fiatalos magyar regényhez, de még nem hallottál a Sulijegyzetekről, akkor mindenképp szerezd be az első két részt is. Ha nem kell neked bemutatnom a sorozatot, hiszen már ismered és szereted, akkor jegyezd elő a Táncvarázst ITT!

(Figyelem! Az előjegyzés nem minősül előrendelésnek, de amint a kötet előrendelhetővé válik e-mailben értesít róla a kiadó :) )

Vagy tedd fel a molyos kívánságlistádra ITT!

Gillian Flynn: Holtodiglan (Halloweeni Blog Rémálom)




Feltankoltunk sok-sok csokival és cukorral, - amiken előtte persze minőségellenőrzést végeztünk (akár többször is) - kiraktunk az ablakba, néhány faragott tököt, egy csontvázat, és egy műanyag pókot, majd fejenként egy-egy nagy bögre tejszínhabos-fahéjas forró csoki mellett vártuk a látogatókat. És jöttek is, a szokásos szellem, - igen, egy fehér lepedő rajta két lyukkal - boszorkány, tündérkisasszony, Pókember mellett, hamarosan izgalmasabb figurákkal is jöttek: kedvenc történeteink karakterei! Bizony, ott volt Batman, aki GrumpyCatnek öltözött, Katniss egy sárga kanárinak, de a legzavarbaejtőbb mégis Hófehérke volt, aki egy piros alma jelmezben jelent meg az ajtónk előtt. Mikor személyes kedvenceink kopogtattak be, nem tudtunk ellenállni annak, hogy extra mennyiségű édességet adjunk nekik. Ronnak még a maradék csirkéből is adtunk. Gyorsabban fogyott az édességünk, mint, ahogy számítottunk rá, így az utolsó négy vendégünknek már semmi sem jutott. Amiatt a sajnálatos következmény miatt - a szégyen mellett - csínytevésekben lesz részünk. Mind a négy édesség nélkül maradt karakter megfogadta, hogy a nektek készített Halloweeni Blog Rémálom hetünk bejegyzéseiben négy fajta emojikat, emotikonokat rejtenek el. Mivel nem tudjuk, hogy melyik bejegyzések esnek csíny áldozatává, kérlek, segítsetek nekünk meg találni, hogy az emojikból mennyit rejtettek el az utolsó négy vendégünk, és ha azt is kitaláljátok, hogy kik voltak, akkor kaptok édességet. Na jó, nem, mert az elfogyott, szóval mit szólnátok könyvhöz? Annak örülnétek? Mert van 12 db gazdátlan könyvünk.

Számoljátok össze a tök, zombi, szellem, denevér képecskéket, írjátok be számukat a Rafflecopter dobozba, és találjátok ki az utolsó két napon, hogy kik voltak a csínytevők!






Eredeti cím: Gone Girl
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 528
Ár: 3699 Ft
Stílus: krimi, pszicho-thriller

Egy meleg nyári reggelen a Missouri állambeli North Carthage-ben Nick és Amy Dunne ötödik házassági évfordulójára készülődik. A romantikus reggeli után a jóképű Nick okos és csodaszép felesége eltűnik. Nickre egyre nagyobb nyomás nehezedik a rendőrség, a média, valamint a lányukért elvakultan rajongó szülők részéről. Nick pedig valamiért folyamatosan hazudik és különösen viselkedik: furcsán ködösít és láthatólag megkeseredett – de valóban gyilkos? Amy naplója és Nick elbeszélése egy szépen induló, ám fokozatosan megromló kapcsolat klausztrofób, nyomasztó világába nyújt betekintést. A kérdés csupán az, ha nem Nick a tettes, akkor hová és miért tűnt el a szépséges feleség? És vajon mit rejt az ezüstpapírba csomagolt doboz a gardrób hátuljában?


10/29/2015

Árvaház (Halloweeni Blog Rémálom)




Feltankoltunk sok-sok csokival és cukorral, - amiken előtte persze minőségellenőrzést végeztünk (akár többször is) - kiraktunk az ablakba, néhány faragott tököt, egy csontvázat, és egy műanyag pókot, majd fejenként egy-egy nagy bögre tejszínhabos-fahéjas forró csoki mellett vártuk a látogatókat. És jöttek is, a szokásos szellem, - igen, egy fehér lepedő rajta két lyukkal - boszorkány, tündérkisasszony, Pókember mellett, hamarosan izgalmasabb figurákkal is jöttek: kedvenc történeteink karakterei! Bizony, ott volt Batman, aki GrumpyCatnek öltözött, Katniss egy sárga kanárinak, de a legzavarbaejtőbb mégis Hófehérke volt, aki egy piros alma jelmezben jelent meg az ajtónk előtt. Mikor személyes kedvenceink kopogtattak be, nem tudtunk ellenállni annak, hogy extra mennyiségű édességet adjunk nekik. Ronnak még a maradék csirkéből is adtunk. Gyorsabban fogyott az édességünk, mint, ahogy számítottunk rá, így az utolsó négy vendégünknek már semmi sem jutott. Amiatt a sajnálatos következmény miatt - a szégyen mellett - csínytevésekben lesz részünk. Mind a négy édesség nélkül maradt karakter megfogadta, hogy a nektek készített Halloweeni Blog Rémálom hetünk bejegyzéseiben négy fajta emojikat, emotikonokat rejtenek el. Mivel nem tudjuk, hogy melyik bejegyzések esnek csíny áldozatává, kérlek, segítsetek nekünk meg találni, hogy az emojikból mennyit rejtettek el az utolsó négy vendégünk, és ha azt is kitaláljátok, hogy kik voltak, akkor kaptok édességet. Na jó, nem, mert az elfogyott, szóval mit szólnátok könyvhöz? Annak örülnétek? Mert van 12 db gazdátlan könyvünk.

Számoljátok össze a tök, zombi, szellem, denevér képecskéket, írjátok be számukat a Rafflecopter dobozba, és találjátok ki az utolsó két napon, hogy kik voltak a csínytevők!



Eredeti cím: El Orfanato
Bemutató éve: 2007
Időtartam: 105 perc
Korhatár: 18
Stílus: dráma, thriller, horror

Laura (Belén Rueda) árvaházban nőtt fel. Harminc évvel később férjével és a hétéves kisfiával visszatér az ódon, elhagyott épületbe. Szeretné felújíttatni a régi házat, ahol fogyatékos gyerekeket gondoznának. A sajátos környezet megmozgatja a kis Simon (Roger Príncep) fantáziáját. Különösen, amikor elmondja, hogy kapcsolatba került Tomásszal (Óscar Casas), a szellemfiúval. Az asszonyt nyugtalanítja a dolog, ráadásul saját régi, felkavaró emlékei is előtörnek. Közeleg a megnyitó napja, Laura pedig egyre inkább úgy érzi, hogy veszélyben a családja.



10/26/2015

Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz (Cat és Bones 1.) (Halloweeni Blog Rémálom)



Feltankoltunk sok-sok csokival és cukorral, - amiken előtte persze minőségellenőrzést végeztünk (akár többször is) - kiraktunk az ablakba, néhány faragott tököt, egy csontvázat, és egy műanyag pókot, majd fejenként egy-egy nagy bögre tejszínhabos-fahéjas forró csoki mellett vártuk a látogatókat. És jöttek is, a szokásos szellem, - igen, egy fehér lepedő rajta két lyukkal - boszorkány, tündérkisasszony, Pókember mellett, hamarosan izgalmasabb figurákkal is jöttek: kedvenc történeteink karakterei! Bizony, ott volt Batman, aki GrumpyCatnek öltözött, Katniss egy sárga kanárinak, de a legzavarbaejtőbb mégis Hófehérke volt, aki egy piros alma jelmezben jelent meg az ajtónk előtt. Mikor személyes kedvenceink kopogtattak be, nem tudtunk ellenállni annak, hogy extra mennyiségű édességet adjunk nekik. Ronnak még a maradék csirkéből is adtunk. Gyorsabban fogyott az édességünk, mint, ahogy számítottunk rá, így az utolsó négy vendégünknek már semmi sem jutott. Amiatt a sajnálatos következmény miatt - a szégyen mellett - csínytevésekben lesz részünk. Mind a négy édesség nélkül maradt karakter megfogadta, hogy a nektek készített Halloweeni Blog Rémálom hetünk bejegyzéseiben négy fajta emojikat, emotikonokat rejtenek el. Mivel nem tudjuk, hogy melyik bejegyzések esnek csíny áldozatává, kérlek, segítsetek nekünk meg találni, hogy az emojikból mennyit rejtettek el az utolsó négy vendégünk, és ha azt is kitaláljátok, hogy kik voltak, akkor kaptok édességet. Na jó, nem, mert az elfogyott, szóval mit szólnátok könyvhöz? Annak örülnétek? Mert van 12 db gazdátlan könyvünk.

Számoljátok össze a tök, zombi, szellem, denevér képecskéket, írjátok be számukat a Rafflecopter dobozba, és találjátok ki az utolsó két napon, hogy kik voltak a csínytevők!


Eredeti cím: Halfway to the Grave
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2007
Oldalszám: 416
Ár: jelenleg nincsenek erről információim
Stílus: urban fantasy, humoros, romantikus, vámpír

Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia. Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.




Sarah Blakley-Cartwright: A lány és a farkas (Halloweeni Blog Rémálom)


Feltankoltunk sok-sok csokival és cukorral, - amiken előtte persze minőségellenőrzést végeztünk (akár többször is) - kiraktunk az ablakba, néhány faragott tököt, egy csontvázat, és egy műanyag pókot, majd fejenként egy-egy nagy bögre tejszínhabos-fahéjas forró csoki mellett vártuk a látogatókat. És jöttek is, a szokásos szellem, - igen, egy fehér lepedő rajta két lyukkal - boszorkány, tündérkisasszony, Pókember mellett, hamarosan izgalmasabb figurákkal is jöttek: kedvenc történeteink karakterei! Bizony, ott volt Batman, aki GrumpyCatnek öltözött, Katniss egy sárga kanárinak, de a legzavarbaejtőbb mégis Hófehérke volt, aki egy piros alma jelmezben jelent meg az ajtónk előtt. Mikor személyes kedvenceink kopogtattak be, nem tudtunk ellenállni annak, hogy extra mennyiségű édességet adjunk nekik. Gyorsabban fogyott az édességünk, mint, ahogy számítottunk rá, így az utolsó négy vendégünknek már semmi sem jutott. Amiatt a sajnálatos következmény miatt - a szégyen mellett - csínytevésekben lesz részünk. Mind a négy édesség nélkül maradt karakter megfogadta, hogy a nektek készített Halloweeni Blog Rémálom hetünk bejegyzéseiben négy fajta emojikat, emotikonokat rejtenek el. Mivel nem tudjuk, hogy melyik bejegyzések esnek csíny áldozatává, kérlek, segítsetek nekünk meg találni, hogy az emojikból mennyit rejtettek el az utolsó négy vendégünk, és ha azt is kitaláljátok, hogy kik voltak, akkor kaptok édességet. Na jó, nem, mert az elfogyott, szóval mit szólnátok könyvhöz? Annak örülnétek? Mert van 12 db gazdátlan könyvünk.

Számoljátok össze a tök, zombi, szellem, denevér képecskéket a hét végén (tehát ne a napi számot, hanem a heti összeget írjátok be, hogy a csínytevők a héten mennyit rejtettek el) és írjátok be számukat a Rafflecopter dobozba, és találjátok ki az utolsó két napon, hogy kik voltak a csínytevők!

Eredeti cím: Red Riding Hood
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 270
Ár: 2499 Ft
Stílus: fantasy, romantikus, vérfarkas

A faluban megkondul a harang egyszer, kétszer, háromszor valakit megöltek. Negyedszer is megszólal… A gyilkos a Farkas. Amikor még a falvak olyan kicsik voltak, hogy mindenki ismert mindenkit, egy kislány harcolt, hogy meglelje a maga útját. Valerie nem jó kislány. Amikor a helyi vérfarkas kiszemeli magának, Valerie-nek lehetetlen döntést kell hoznia. Senkihez sem fordulhat, miközben választhat a rákényszerített házasság, és a szökés között igaz szerelmével. Az apja a helyi iszákos, az anyja irányítani akarja, és a többi lány – ők gyorsan boszorkánynak kiáltják ki. Ki menti meg Valerie-t? Meg tudja menteni saját magát? A klasszikus gyermekmese lebilincselő újragondolásában nehéz lehet megtalálni a happy endet.


10/14/2015

Kylie Scott: Lick - Taktus (Cover Reveal #1 )

Végre magyarul is olvashatjuk Kylie Scott fantasztikus, erotikával és románccal fűszerezett Stage Dive sorozatának első kötetét. Még nem tudok sok dolgot a regényből, de attól ami eddig kiderült róla (tetovált, zenész srác) már most odavagyok. Mikor megláttam ezt a borítót a barátnőimnek rám kellett szólniuk, hogy csukjam be a szám, mert elcsöppen a nyálam. Lássuk a csodát!

Eredeti cím: Lick
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Ár: 2999 Ft
Stílus: romantikus, erotikus (Rubin Pöttyös)
Az ébredést Las Vegasban nem éppen így képzelte Evelyn Thomas úgy tervezte, hogy hatalmas bulival ünnepeli a 21. születésnapját Las Vegasban. Őrült nagy bulival. De a legvadabb álmaiban sem jutott volna eszébe, hogy másnap reggel a fürdőszoba padlóján ébred, élete legdurvább másnaposságával, mellette egy kimondhatatlanul vonzó, félmeztelen, tetovált férfi, és az ujján gyűrű, amelyben akkora gyémánt van, hogy King Kong is elismerően csettintene. Bár emlékezne rá, hogyan jutott el ide!





A Cover Reveal egy új rovat, aminek keretein belül néhány blogger egy időpontban posztolja (leleplezi) a megjelenésre váró könyv borítóját és elmondja róla a véleményét. Ebbe a néhány bloggerbe én is beletartozom, úgyhogy remélem szívesen fogadjátok az ilyen típusú bejegyzéseket is. Ez az első ilyen posztom, és nagyon izgulok, remélem minden tökéletes.

Ez a mai borító engem nagyon kíváncsivá tett. Titokzatos, szexi és utal a hmm... főszereplő hímnemű egyedre is, azt hiszem, de nincs túlzsúfolva. A cím, a betűtípus és a kép is tökéletes összhangban van egymással, a színek harmonizálnak és kellemes ránézni Ez egy ilyen borító, amit órákig tudok bámulni és elveszni a részleteiben. A fülszöveggel együtt pedig tökéletesen meggyőzött arról, hogy ezt a könyvet nekem el kell olvasnom rövid időn belül, hiszen imádom a hasonló témájú és műfajú könyveket.

A regény hősnője, Evelyn Thomas Las Vegasban ment férjhez a 21. születésnapján egy őrült bulinak köszönhetően. El is gondolkodtam rajta, hogy én vajon mit tervezek a 21. születésnapomra. Azt hiszem, én is szívesen férjhez mennék, ha ilyen pasiról lenne szó, mint a borítón, de mivel ennek kicsi az esélye, nem hiszem, hogy nagy felhajtást csapnék. Tudom, unalmas vagyok, ez van. De kíváncsi vagyok a ti válaszaitokra is, ti hogy ünnepelnétek/ünnepeltétek a 21. születésnapotokat? 



Kylie Scott New York Times és USA Today best-seller író, akit megszavazták 2013-ban a legjobb ausztrál romantikus írónak, és az Ausztrál Romantikus Írók Szövetsége hat különböző nyelvre fordíttatta le a könyveit - a hazai kiadás már bőven a ráadás!
Hosszú ideje rajongója a B-osztályú horror filmeknek, a romantikának és a rock zenének. Utóbbi kettőt tökéletesen hasznosítja a Stage Dive sorozatában, amiből külföldön már négy sikeres kötet megjelent, mindegyikben más főszereplőpárossal.
Az írónő Queenslandben, Ausztráliában él a férjével és két gyermekükkel. Rengeteget olvas, ír, és szörföl az interneten.





Ha úgy gondolod, hogy szívesen olvasnád a könyvet a borító és a fülszöveg alapján vagy már most totálisan beleszerettél és hirtelen kedvet kaptál ahhoz, hogy Vegasban házasodj, mint én, akkor jegyezd elő ITT!

(Figyelem! Az előjegyzés nem minősül előrendelésnek, de amint a kötet előrendelhetővé válik e-mailben értesít róla a kiadó :) )

Vagy tedd fel a molyos kívánságlistádra ITT!


10/05/2015

Liebster Blog Award

Sziasztok! Ez egy kicsit rendhagyó bejegyzés lesz,m ugyanis kaptam egy díjat, aminek nagyon örülök. Babó Buca válaszait ITT olvashatjátok.


A díjról
A kezdeményezés Németországból indult, amelyet bloggerek adják egymásnak. Leginkább azt szeretnék vele elérni, hogy az olvasók jobban megismerjék a bloggert, illetve megtudják azt is, hogy ő kiket olvas, és kiket ajánl olvasásra. Éppen ezért van egy marketing háttere is, hiszen a blogger tovább is adja a díjat, nemcsak megkapja.
A liebster szó jelentése egyébként kellemes, értékes, legkedvesebb, amely utal arra, hogy az odaítélő szívesen jár vissza az adott blogra, és éppen ezért is ajánlja. Fontos megemlíteni azt is, hogy a lánclevelekhez hasonló módon terjed, és a jelölés során nincsen semmilyen tartalmi megkötés. Nemcsak könyves, filmes blogok kaphatják meg, hanem ugyanúgy oda lehet ítélni egy kismama blognak, vagy akár egy gasztroblognak. A jelölésekkel is elárulja egy blogger magáról, hogy melyek azok a területek, amelyekről szívesen olvas. A Liebster Blog Award-ot egyébként nem kötelező továbbadni, de felesleges megszakítani a láncot, hiszen ez mindenkinek elismerést jelent, és ha valami tetszik, akkor dicsérjük meg nyugodtan. Díjat adni pedig szép gesztus.

9/30/2015

2015 Szeptember (Havi Zárás #1)

Drága Olvasóim! Ezzel a bejegyzéssel egy új rovatot szeretnék megnyitni. Tisztában vagyok benne, hogy az utóbbi hónapban kevésbé kommunikáltam veletek. Mármint, értitek, megírtam az értékeléseket és kifújt és nekem is hiányzik valami kötetlenebb és lazább, ezért indítom el ezt a rovatot, ami minden hónap utolsó napján érkezik majd. Ebben elmondom, mi történt velem az adott hónapban. Tervek, remények, csalódások, ambíciók. És elmondom az olyan fontos dolgokat is, amikre egyébként nem szeretnék teljes bejegyzést áldozni. 

Szeptember, egy vízválasztó hónap volt az életemben, mert nagyon-nagyon sok mindenbe belevágtam és sajnos vagy nem sajnos, jelenleg nem a könyvek töltik ki teljesen az életemet. Eléggé háttérbe szorult ez a hobbi az utóbbi időben, amit sajnálok, de nem bánom annyira, mert helyette egy másik szenvedélyemet űzöm. Lássuk a havi összegzést, aztán részletesebben is kifejtem, mi történt velem szeptemberben. 

Szeptemberben olvasott könyvek:
* Lauren Morrill: Vakrandi a végzettel (értékelés ITT)
Sajnos csak ezt az egyet, egyszerűen nincs időm olvasni, de októberben már megpróbálom összeszedni magam.

Szeptemberben látott filmek:
* Tűzpróba (Vélemény, ha befejeztem a könyvet, már el kéne olvasni, több, mint egy hónapja ülök felette)

Szeptemberben nézett sorozatok:
* A kondom el van vetve (befejeztem)
* A fehér királyné (elkezdtem)

Szeptemberi beszerzések:

Beszerzés téren elég szűk hónapom volt, de nem bánom. Perpillanat nem erről szól minden.


Ami szeptemberben történt velem:

* Gimis lettem
Eljött ez is, a tavalyi tanév majdhogynem legnagyobb kihívása a felvételi volt, aminek akadályait könnyedén vettem. A spanyol kéttan felvételi ranglistája szerint másodikként vettek fel, szóval no para, teljesen nyugodt voltam. Aztán eljött az augusztus vége, imádtam a gólyatábort, mindent, de mégis aggódtam, majd szeptember elsején beléptem a suliba és megtört a jég. Itt a helyem, ide tartozom, a tagozatomat pedig imádom. Imádom a rengeteg spanyolt és az egészet, abszolút pozitív része a szeptembernek.

* Korán kelek, nagyon korán... X
Az egyik oka, hogy nem haladok semmivel, minden időmet lefoglalja a suli, reggel fél 6-kor kelek, 06:23-kor már a buszon ülök és 16:00-kor hazaérek, aztán estig tanulok, extra angolra járok vagy valami ilyesmi és eltelt ismét egy nap. De nem panaszkodom, legalábbis próbálok ügyelni rá, hogy ne panaszkodjak, mert imádom azt a tevékenységet (Spanyol tanulás), ami elveszi minden időm, de na, miért nem áll 48 órából egy nap?

* Jelentkeztem cserediáknak ?
Big, big KÉRDŐJEL. Még semmit sem tudok biztosra, szeptember közepén adtam le a jelentkezésem az AFS-hez és azóta is gőzerővel írom a papírokat és a kötelező dokumentumokat, mert október végéig szeretném befejezni. November 21-22-én megyek egy kiválasztásra, ahol eldől minden. Nagyon kérlek titeket, hogy szorítsatok nekem, mert életem nagy álma válna valóra, ha sikerülne. Nem megyek bele a részletekbe, ha sikerül, akkor ti lesztek az elsők, akik egy hosszú bejegyzés keretein belül részletes infókat kapnak. 

Szeptemberben a legtöbbet hallgatott zenék:
Valahogy motivál a cserediákprogramra. Meghallgatom és jön az elszántság meg az akarat. Imádom! 



Bármit szeretnétek hozzáfűzni, kommentben és facebookon megtehetitek, illetve még néhány napig szavazhattok oldalt, hogy szeretnétek-e bejegyzést a tanulásról és külön a nyelvtanulásról. További szép napot és kitartást mindenkinek a sulihoz! Nektek hogy telt a szeptember? :)




9/27/2015

Chanda Hahn: Bűbájtalan

Eredeti cím: UnEnchanted
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 256
Ár: 2999 Ft
Stílus: ifjúsági, urban fantasy

Mina Grime az iskola lúzere, egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Egy csapásra minden megváltozik, a lány hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és minden lépését a szerencse kíséri. De mikor már a dolgok nem is mehetnének jobban, Mina édesanyja bejelenti, hogy elköltöznek. Mina kérdőre vonja édesanyját, aki kénytelen elmondani a családi titkot. Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, és egy átok terheli őt, mely generációról generációra öröklődött. Vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen a mesevilág lényei átszöktek, és az emberek bosszantásával múlatják az időt. Mikor az emberek megelégelték, alkut kötöttek a varázslényekkel. Azok megígérték, hogy ha az emberek végigjátszák az összes mesét, és sikeresen befejezik a történeteket, visszamennek saját világukba. Ám a mesék gyűjteménye egyszer csak életre kelt, és saját maga kezdte irányítani a történeteket, megnehezítve ezzel az emberek dolgát. Olyannyira, hogy bár a Grimm testvéreknek több mint 170 mesét sikerült végigjátszani, nem tudták mindet befejezni. Így öröklődött az átok generációkon át. Most Minán a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot.




9/21/2015

Lauren Morrill: Vakrandi a végzettel




Végre megérkeztem a régóta ígérgetett bejegyzéssel. Még egyszer sajnálom a sok csúszást és, hogy nem tudom tartani az eddigi tempót, de elkezdődött a gimi, és a spanyol kéttan első (és majd később minden) évében nagyon sokat kell hajtanom, de ígérem, kárpótolni foglak titeket.

Eredeti cím: Meant to Be
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 392
Ár: 2499 Ft
Stílus: romantikus, ifjúsági

Julia semmit nem bíz a véletlenre, köszöni szépen. Pláne nem egy 
tanulmányi kirándulást Londonba, ami a hozzá hasonló Shakespeare-rajongóknak az ígéret földje! 
Csakhogy a kiszámítható terveknek lőttek, amikor idegesítő osztálytársával, a szabályokat hírből sem ismerő Jasonnel kerül párba az út idejére. Már első este egy vad buliban találják magukat, és másnap Julia flörtölős SMS-eket kap egy ismeretlen számról! A lány persze kíváncsi a rejtélyes imádóra, ezért alkut köt az ördöggel (izé… Jasonnel), aki segít kideríteni, ki küldi az üzeneteket, ha Julia hajlandó végre lazítani egy kicsit. A kalandos hajsza során a lány sok mindent megtanul, ami nem szerepel (kismillió) útikönyvében − például hogy semmi nem lepi meg annyira az embert, mint az igaz szerelem.


9/06/2015

Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár...






Sziasztok! Nagyjából már elrendeztem magamban az egész Mikor blogoljak? dolgot, egyelőre úgy tervezem, hogy minden vasárnap lenne bejegyzés és ha jobban össze tudom rakni a napirendemet és megszokom a hajnalban kelést akkor visszatérhetünk a heti kettőre. Ez most nekem is egy új helyzet, eddig egész jól veszem az akadályokat, de nagyon fárasztó az utazás meg a tanulás is, de megígérem, hogy nem foglak elhanyagolni benneteket. Meg is érkeztem egy könyvértékeléssel, délután pedig megkísérelek olvasni és nem elaludni közben.

Eredeti cím: How I Live Now
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 224
Ár: 2790 Ft
Stílus: disztópia

„Elizabeth a nevem, de senki sem szólít így. Mikor megszülettem, és az apám rám nézett, biztos arra gondolt, hogy olyan méltóságteljes, szomorú képem van, mint egy középkori királynőnek vagy egy halottnak. Később kiderült, hogy átlagos vagyok, nincs bennem semmi különös. Még az életem is tök átlagos volt eddig. Ez egy Daisy élete, nem egy Elizabethé.”

„Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben.”

„Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. Elmondom, mi történt. Itt és most – az én könyvemben.”

Daisyt, míg apja rémes, új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg az után, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitört a háború. A háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek távolról sem nevezhető alak személyében…


9/03/2015

Rachel Hawkins: Démonüveg




Sziasztok! Bocsi a rövid bejegyzésért, de ismét a nehéz beszélni arról, amit imádsz szindróma áll fent és szeretném mondani, hogy sajnálom, de most, hogy elkezdődött a suli és már gimibe járok sokkal nehezebb időt szorítani a könyvekre, ezért előfordulhat, hogy hetente csak egy bejegyzést hozok.

Eredeti cím: Demonglass
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 304
Ár: 2999
Stílus: ifjúsági, romantikus, urban fantasy

Sophie Mercer azt hiszi magáról, hogy boszorkány, és ezért került be a Hex Hallba, a kiskorú prodigiumok (vagyis boszorkányok, alakváltók és tündérek) javítóintézetébe, de rájön a családi titokra, és arra, hogy Archer Cross, aki iránt gyöngéd érzelmeket táplál, A Szem ügynöke. Azé a csoportosulásé, aminek egyetlen célja, hogy a prodigiumokat eltöröljék a föld színéről.
Kiderül az is, hogy Sophie a világon élő két démon egyike – a másik démon az apja. De ami még ennél is rosszabb, hogy olyan varázserő birtokába került, ami életveszéllyel fenyegeti a szeretteit. Ezért úgy dönt, hogy Londonba megy, és aláveti magát a Megfosztásnak, annak a veszélyes rituálénak, ami során vagy a varázserejét veszti el örökre, vagy az életét.
De amikor Angliába érkezik, megdöbbentő felfedezést tesz. Kiderül, hogy az új lakótársai is démonok. Valaki démonokat ébreszt, méghozzá azzal a hátsószándékkal, hogy felhasználja az erejüket – és nem biztos, hogy jó célokra. Eközben A Szem Archer Cross segítségével tovább vadászik Sophie-ra, de Sophie már nem érez a fiú iránt semmit. Vagy mégis?

8/29/2015

Udvarlás Könyvekkel Könyveknek TAG

Sziasztok! Most egy TAGgel jöttem. Az utóbbi 3 napban gólyatáborban voltam, egyszerűen fantasztikus volt. Wow! Imádtam! De titeket sem hanyagollak ám el, még így sem, hogy kezdődik a suli, legalábbis megpróbálom behozni magam.

1. Lépés - Kölcsönös vonzalom

Egy könyv, amit a borítója miatt vettél meg

Rengeteg ilyet mondhatnék és ez egy elég gyakori Book TAG kérdés is, ezért most Katja Millay A nyugalom tengere című könyvét mondanám. A betonon végigfolyó fagyi, a két arc, gyönyörű.




2. Lépés - Első benyomás

Egy könyv, amit a fülszövege miatt szereztél be
A Hazudósok titokzatos fülszövege nagyon felkeltette az érdeklődésem. Semmilyen információ nincs benne a könyvvel kapcsolatban, mégis úgy érzed, hogy muszáj elolvasnod.







3. Lépés - Csábítás

Egy könyv csodálatos írással
Szerintem már előre kitaláltátok, hogy a Mester egyik művét fogom iderakni. Gondolom, már a könyökötökön jön ki a Rómeó és Júlia, ezért most beújítok. A Hamlet rímeit is i-m-á-d-o-m.






4. Lépés - Első randi

Egy első rész, ami után a sorozat többi részét is olvasni akartad
A legerősebben a Csontváros késztetett erre. Emlékszem, hogy az első négy (!) részt alig egy hét alatt olvastam el.




5. Lépés - Éjszakai telefonálások
Egy könyv, amit egész éjszaka olvastál
Ebből is van jó pár tekintve, hogy legtöbbször éjjel olvasok, de kiugró példa Cassanda Clare Pokoli szerkezetek trilógiájának a befejező kötete, A hercegnő. Emlékszem, hogy hajnalban fejeztem be és órákat pityeregtem rajta, mert annyira a szívemhez nőtt.





6. Lépés - Mindig rád gondolok

Egy könyv, amit nem tudsz kiverni a fejedből
Daemon Black végigkíséri a mindennapjaimat. És nem, még mindig nem olvastam el az Oppositiont, ezt a kapcsolatot minél hosszabbra szeretném nyújtani.





7. Lépés - Testi kapcsolat

Egy könyv, aminek imádod az érintését
Laini Taylor: Füst és csont leánya. Nem tudom miért, az Alexandra nyári akciójának keretein belül szereztem meg és ki nem lehet tépni a kezemből, csak fogdosom.





8. Lépés - A szülőkkel való találkozás

Egy könyv, amit a családodnak és a barátaidnak is ajánlanál
Anyának gyakran adok könyveket, főleg YA-kat, de azok nyilván nem olyan nyerők apánál, mert nem hiszem, hogy ő szexi luxenekről és az izmos felsőtestükről akar olvasni. Talán Az Útvesztőt mondanám, az mindenkinek bejönne.




9. Lépés - Közös jövő

Egy könyv, vagy sorozat, amit sokszor újra fogsz olvasni a jövőben
No comment. Olvasni kell, érezni kell, gesztenye.





10. Lépés - Oszd meg a szeretetet!

Kiket jelölsz?