A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rejtély. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rejtély. Összes bejegyzés megjelenítése

9/03/2015

Rachel Hawkins: Démonüveg




Sziasztok! Bocsi a rövid bejegyzésért, de ismét a nehéz beszélni arról, amit imádsz szindróma áll fent és szeretném mondani, hogy sajnálom, de most, hogy elkezdődött a suli és már gimibe járok sokkal nehezebb időt szorítani a könyvekre, ezért előfordulhat, hogy hetente csak egy bejegyzést hozok.

Eredeti cím: Demonglass
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 304
Ár: 2999
Stílus: ifjúsági, romantikus, urban fantasy

Sophie Mercer azt hiszi magáról, hogy boszorkány, és ezért került be a Hex Hallba, a kiskorú prodigiumok (vagyis boszorkányok, alakváltók és tündérek) javítóintézetébe, de rájön a családi titokra, és arra, hogy Archer Cross, aki iránt gyöngéd érzelmeket táplál, A Szem ügynöke. Azé a csoportosulásé, aminek egyetlen célja, hogy a prodigiumokat eltöröljék a föld színéről.
Kiderül az is, hogy Sophie a világon élő két démon egyike – a másik démon az apja. De ami még ennél is rosszabb, hogy olyan varázserő birtokába került, ami életveszéllyel fenyegeti a szeretteit. Ezért úgy dönt, hogy Londonba megy, és aláveti magát a Megfosztásnak, annak a veszélyes rituálénak, ami során vagy a varázserejét veszti el örökre, vagy az életét.
De amikor Angliába érkezik, megdöbbentő felfedezést tesz. Kiderül, hogy az új lakótársai is démonok. Valaki démonokat ébreszt, méghozzá azzal a hátsószándékkal, hogy felhasználja az erejüket – és nem biztos, hogy jó célokra. Eközben A Szem Archer Cross segítségével tovább vadászik Sophie-ra, de Sophie már nem érez a fiú iránt semmit. Vagy mégis?

8/23/2015

A. O. Esther: Frigg rokkája

Eredeti cím: Frigg rokkája
Kiadó: Decens Magazin Média
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 450
Ár: 3990 Ft
Stílus: romantikus, kaland

Valaki vár valahol, akivel összetartozol. Aki a halálnál is erősebben szeret, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld…

A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…

Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.

A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…

Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…

Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?

7/25/2015

Üzenem...

Sziasztok! A múltkori blogajánló bejegyzésnek nagy sikere volt és oldalt is sokan szavaztatok erre, ráadásul van néhány blog, amit nagyon szívesen ajánlanék. A most terítéken lévő történet kicsit más stílusú, mint azt előző volt. Mindenképp kukkantsatok be ide is, mert egyszerűen zseniális.

http://nemistudommi.blogspot.hu/

Ezt a történetet én csak úgy emlegetem, hogy a 13 okom volt és a Szívritmuszavar egyvelege. Mielőtt bárki félreértené nincs semmilyen plagizálás, a hangulatra gondolok. A történet elképesztően egyedi és el nem tudom képzelni, mekkora munka lehet(ett) mindent eltervezni, hogy a szálak összefussanak és majd később (gondolom) csattanjon a vége.






A történet dióhéjban: A cselekmény azzal indul, hogy Lili, a pszichológia hallgató és röplabdázó, megtalál az utcán egy furcsa pendrive-ot egy lány igen különös vallomásával. A pendrive-on egy hatodikos lány problémáinak és viszonzatlan szerelmének leírása van. A lány, aki a pendrive készítője és főszereplője valószínűleg már néhány évvel idősebb, mint az adathordozós történetben, mert a megszólalásai és a visszautalásai arra engednek következtetni. Nagyon tetszik, hogy néha E/2-t használ és, hogy szép lassan, de kitisztul a kép. Ezzel párhuzamosan pedig folyik Lili és később majd a pendrive többi tulajdonosának élete is. Furcsa egybeesés, hogy annak a fiatal lánynak a problémái a pendive-on valamilyen módon segítenek Lili döntéseiben is.


7/15/2015

The Unbecoming of Mara Dyer – Mara Dyer eszmélése









Sziasztok! Régen volt már könyvkritika, bár folyamatosan írom őket, amint elolvastam egy könyvet, de mostanság nagyon leköt a blog javítgatása. Btw. Tetszik nektek az új design? Néhány napja ezen dolgozom, saját tervezés és munka az egész. Most a Mara Dyer eszméléséről fogok írni, ami egy fantasztikus könyv. Ismét kérlek titeket, hogy oldalt szavazzatok, milyen bejegyzéssel jöjjek legközelebb, mert már van készülőben néhány, a ti döntésetek, melyiket olvashatjátok hamarabb. Most már próbálok kicsit belehúzni a könyvértékelésekbe is és az olvasásba, mert furcsa, de minél többet blogolok, annál kevesebbet olvasok, pedig azért kezdtem el blogolni, mert olvastam. Na, elég lesz a fölösleges dumából. Hagyjatok nyomot magatok után és légyszi, írjátok meg chaten vagy kommentben, hogy tetszik-e az új külső!






Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet.

Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem.

Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved.







Sokáig rakosgattam ide-oda ezt a könyvet, mert őszintén szólva csak a borító és az előzetes volt az ok, amiért megvettem. Mindkettő rejtélyes, sötét és egy kicsit szexi, egy ilyen könyvre számítottam és meg is kaptam, bár kicsit ennél is (mint a Méreghercegnőnél vagy a Trónok harcánál) úgy érzem, hogy ez volt a nagy eksön bevezetője, mikor megismerjük a hátteret és az utolsó mondat indítaná be az izgalmas események láncreakcióját. Félreértés ne essék, ez a könyv is tele van izgalmakkal és eseményekkel, de valamiért volt egy bevezetés utóíze.

5/12/2015

Egy detektívtörténet



Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten






1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.







Még sosem olvastam semmit Böszörményi Gyulától, ezért ez jó kezdetnek tűnt. Még krimit sem igazán olvastam, szóval ott volt a lehetőség, hogy életem első krimije Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című regénye legyen. És milyen jól döntöttem. A könyv olvasása közben többször is felötlött bennem a gondolat, hogy a kortárs magyar írók nincsenek eléggé megbecsülve és többen, köztük én is, fenntartásokkal nyúlunk a magyar regényekért, pedig nem kéne, mert én legtöbbször kellemesen csalódom és azt hiszem, lassan, de biztosan kezdem levetkőzni ezt a rossz szokást.

5/02/2015

Egy könyv kék borítóval

A borító a kék minden árnyalatában pompázik, legalábbis a magyar borító biztosan. Gönyörű.


A magyar borító

Egy gyönyörű és előkelő család. 
Egy magánsziget. 
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz. 
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok. 
Hazugságok hazugságok hátán. 
Igaz szerelem. 
Az igazság.

A hazudósok a többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye. 
Olvasd el! 
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, csak HAZUDJ!


 Jesszum pepita! Most nagyon nagy erőfeszítéseket kell tennem, hogy összeszedjem a kicsapongó gondolataimat, ugyanis ez valami brutális volt. Szent ég!

Eredeti borító
Ezt a könyvet én egy zsákbamacskának tekintettem ugyanis a fülszöveg nem mond el sok mindent. Adott egy szép magyar és külföldi borító is, egy megnyerő cím, fantáziát birizgáló fülszöveg és jó értékelések, de mikor megveszed kb. fogalmad sincs róla, mit is rejt valójában. Akárkit hallottam az olvasás előtt beszélni róla csak a magánszigetet és a valamilyen rejtélyt tudta felhozni, ugyanis aki nem olvasta csak ennyit tud az egészről. Próbálom ezt az értékelést spoilermentesre írni, remélem sikerül is, de azt biztos, hogy a csattanót nem fogom elárulni. Tehát hirtelen felindulásból megvettem a drágát a Könyvfesztiválon, gőzöm sem volt miről szól, csak néhány kulcsszó, de valahogy vonzott magához és a kedves Gabo-s bácsi még könyvjelzőt is adott hozzá és én főnyereménynek érzem, mert ha nem szereztem volna be, akkor valószínű egy új kedvenc könyvet szalasztottam volna el. Na, de hagyjuk a rizsát és beszéljünk a lényegről is, vagyis a könyvről.