Egy könyv kék borítóval

A borító a kék minden árnyalatában pompázik, legalábbis a magyar borító biztosan. Gönyörű.

A magyar borító

Egy gyönyörű és előkelő család. 

Egy magánsziget. 

Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.

Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz. 

Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok. 

Hazugságok hazugságok hátán. 

Igaz szerelem. 

Az igazság.

A hazudósok a többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye. 

Olvasd el! 

És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, csak HAZUDJ!

 Jesszum pepita! Most nagyon nagy erőfeszítéseket kell tennem, hogy összeszedjem a kicsapongó gondolataimat, ugyanis ez valami brutális volt. Szent ég!

Eredeti borító

Ezt a könyvet én egy zsákbamacskának tekintettem ugyanis a fülszöveg nem mond el sok mindent. Adott egy szép magyar és külföldi borító is, egy megnyerő cím, fantáziát birizgáló fülszöveg és jó értékelések, de mikor megveszed kb. fogalmad sincs róla, mit is rejt valójában. Akárkit hallottam az olvasás előtt beszélni róla csak a magánszigetet és a valamilyen rejtélyt tudta felhozni, ugyanis aki nem olvasta csak ennyit tud az egészről. Próbálom ezt az értékelést spoilermentesre írni, remélem sikerül is, de azt biztos, hogy a csattanót nem fogom elárulni. Tehát hirtelen felindulásból megvettem a drágát a Könyvfesztiválon, gőzöm sem volt miről szól, csak néhány kulcsszó, de valahogy vonzott magához és a kedves Gabo-s bácsi még könyvjelzőt is adott hozzá és én főnyereménynek érzem, mert ha nem szereztem volna be, akkor valószínű egy új kedvenc könyvet szalasztottam volna el. Na, de hagyjuk a rizsát és beszéljünk a lényegről is, vagyis a könyvről.

Fentebb már igen sokáig ecseteltem, hogy a fülszövegből nem sok mindent lehet megtudni, jöjjön hát az én értékelésem, amiből szintén nem lehet majd a kulcselemekre rájönni.

Adott a család a magánszigeten, idáig gondolom mindenkinek világos, és a főszereplő lány, Cadence Sicnlair, akinek meg kellett szoknom a nevét, mert a Cadence-t látván általában eszembe jutott a 'kredenc' (Kösz, Dancsó Péter) és a Phineas and Ferb, de miután ezeket a nehézségeket áthidaltam már tudtam a nem teljesen ép főszereplőnkre koncentrálni, aki a neves, gazdag és tökéletes Sinclair családban az elsőszülött unoka. A Sinclair család tagjai magasak, szőkék és gyönyörűek, nem bűnözők, nem függők, a teniszszerváik harciasak és sohasem vallanak kudarcot, írja a könyv. De vajon igaz ez? Létezik a világon a tökéletes család, amiben nincs egy defekt sem? Na, igen, pont ez a lényeg... 

Utáltam, mikor ezt mondta Cadence anyja

A történet rengeteg témát boncolgat egyszerre: amnézia, gyász, szerelem, elvárások, felelőtlenség, pénz... És ezeket remekül fűzi össze, hogy egy hátborzongatóan okos történetet kapjunk. Egyetértek John Greennel, ugyanis erre a könyvre nem lehet mást mondani, csak, hogy okos. Ez a könyv maga egy fuckin' szemét húzás, de letehetetlen és izgalmas. Sokszor ugrálunk az időben vissza a korábbi nyarakra, az ominózus tizenötös nyárra és a vízválasztó és rejtélyeket feltáró tizenhetesre. 

Az elején csak annyit tudunk meg, hogy Cadence-nek sok minden nem jut eszébe a két évvel ezelőtti nyárról és arról a különös balesetről, ami után migrének gyötrik. Titkolják előtte az igazságot, távol tartják a puccos magánszigettől, ahol konkrétan felnőtt, de valahogy mégis ott köt ki és kutatja az igazat, amit senki sem árul el, amit magától kell feltárnia. Nem tudom, én a helyében azt kívánnám, bárcsak ne tártam volna fel, mert ilyen terhekkel tovább élni nem lehet kis feladat. Bár Cadence maga is Sinclair és a Sinclairek mindent kibírnak, so...

Olvastatja magát és nem lehet megszabadulni tőle, elképzelhetetlenül ravasz, mert hajtja kíváncsiságod a következő és az azután következő fejezet elolvasására is és hiába szövöd az elméleteket fél éjszaka, nem jössz rá.. Vagyis a különleges zsenik talán rájönnek, de én nem jöttem rá, nem tudtam, a felétől talán gyanítottam, de így is mellbe vágott. Persze visszagondolva rengeteg volt az apró jel és az utalás, de ha megfeszülök sem rakom össze magamtól... 

A történettel járó hangulat is minduntalan változott, az első részeknél idilli volt. Boldogságot sugárzott, nosztalgiát és a régi boldog vakációkat a szigeten, aztán az egész átfordult valami rideggé és sötétté. Az elején tényleg ők tűntek a tökéletes családnak. Szépek, gazdagok és még kedvesek is... Aha, ahogy én azt elképzelem. Jöttek vissza az emlékek és rá kellett jönnöm, hogy mindenkire, konkrétan mindenkire, ráragaszthatom a pénzéhes gazdag seggfej jelzőt, kivéve talán a Hazudósokat, a főszereplő négy kamaszt, akiknek a gyűjtőneve semmilyen rejtélyt nem von maga után, csak a gyerekcsínyekből ered.

Az elején csak a boldog és gazdag, nyaraló családot láttam, a közepén a pénzért küzdő, manipulatív, hataloméhes embereket, a végén pedig a megtörteket, akiknek az élete totál összedőlt. Mert az egészet beárnyékolja a rohadt pénz és rá kellett jönnöm, hogy bizonyos embereknek akkor sem elég belőle, ha van egy magánszigetük, rajta négy villával, mert nem mindegy, hogy a bizonyos villa öt vagy négy hálószobás. Szomorú volt látni, hogy ilyen dolognak kell történnie ahhoz, hogy a nővérek újra egymásra találjanak és még így sem teljesen, mert azt hiszem, nem a szeretet tartja igazán őket össze már, hanem a megélt trauma. Esküszöm arra számítottam, hogy miután ilyen kegyetlen dolgok derültek ki, Cadence szimplán besétál a hálószobába és felvágja az ereit, mert azt kell mondjam, minden öngyilkosságra való hajlam nélkül, a legtöbb normál ember ezt tette volna a helyében, talán még én is, mert ezzel az egésszel, a bűntudattal és úgy mindennel képtelenek lettünk volna együtt élni. Én csodálom ezt a lányt, hogy volt elég lelki ereje folytatni még azután is, hogy rájött a körülményekre. 

A szereplők közül a Hazudósokat nagyon szerettem, a család többi tagját már kevésbé. Nem egyszer azt gondoltam, hogy egyedül a a Hazudósok érdemlik meg ezt a jólétet, egyedül ők jó emberek, ha ezt bárkire is rá lehet aggatni, mert azt hiszem, minden jó emberben van egy kis rossz és minden rosszban valami jó, mert semmi sem fekete vagy fehér, minden szürke.

Durva, nem tudok rá mást mondani, ez a könyv durva volt. Egyedülálló és különleges, de DURVA. 

Különösen tetszettek még a mese átírások, amik néha néha még morbidak is voltak, de hűen tükröztek bizonyos helyzeteket, sőt, még el is gondolkodtattak. A kedvencem az a mese volt, amiben egy hétfejű sárkány (azt hiszem ilyen lény volt) tartja rettegésben a királyságot és a király elküldi a lányait, hogy majd a láttukra a vad megszelídül, de a lény mindhárom lányt keresztben lenyeli és ott a kérdés a végén. Vajon ki ölte meg a királylányokat? A sárkány vagy a király?

A borítókat látva én egy laza, nyári romantikusra számítottam, hát, a közeljövőben nem fogok lottózni..

Ezt a könyvet én ajánlom fiataloknak és idősebbeknek is, ugyanis mindenki találhat benne valami üzenetet. Szerintem felhívja a figyelmet arra, hogy ne hozzunk felelőtlen döntéseket, pláne, amik ilyen súllyal bírnak és hogy elégedjünk meg azzal, amink van, mert ahogy észrevettem, mindenki csak a végén jött rá, hogy milyen nagyon szerencsés volt az életével, de vannak bizonyos időpontok, mikor már késő ráébredni a tényre, hogy amikor a legnagyobb problémám az volt, hogy elorozzam a húgomtól a jáde karácsonyfadíszt, akkor talán boldog is lehettem volna egy magánszigeten a családommal. És még egy dolog, amiben megbizonyosodtam: A leggazdagabb, legszebb, legtökéletesebb emberek életében lehetnek a legnagyobb koromfekete foltok. Mindenki a saját keresztjét cipeli, valakinek a cigi az, de vannak durvább esetek, mint pl. a Sinclair család, akiknek ezután is megvan az anyagi biztonságuk, de...

5/5*