A következő címkéjű bejegyzések mutatása: film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: film. Összes bejegyzés megjelenítése

10/29/2015

Árvaház (Halloweeni Blog Rémálom)




Feltankoltunk sok-sok csokival és cukorral, - amiken előtte persze minőségellenőrzést végeztünk (akár többször is) - kiraktunk az ablakba, néhány faragott tököt, egy csontvázat, és egy műanyag pókot, majd fejenként egy-egy nagy bögre tejszínhabos-fahéjas forró csoki mellett vártuk a látogatókat. És jöttek is, a szokásos szellem, - igen, egy fehér lepedő rajta két lyukkal - boszorkány, tündérkisasszony, Pókember mellett, hamarosan izgalmasabb figurákkal is jöttek: kedvenc történeteink karakterei! Bizony, ott volt Batman, aki GrumpyCatnek öltözött, Katniss egy sárga kanárinak, de a legzavarbaejtőbb mégis Hófehérke volt, aki egy piros alma jelmezben jelent meg az ajtónk előtt. Mikor személyes kedvenceink kopogtattak be, nem tudtunk ellenállni annak, hogy extra mennyiségű édességet adjunk nekik. Ronnak még a maradék csirkéből is adtunk. Gyorsabban fogyott az édességünk, mint, ahogy számítottunk rá, így az utolsó négy vendégünknek már semmi sem jutott. Amiatt a sajnálatos következmény miatt - a szégyen mellett - csínytevésekben lesz részünk. Mind a négy édesség nélkül maradt karakter megfogadta, hogy a nektek készített Halloweeni Blog Rémálom hetünk bejegyzéseiben négy fajta emojikat, emotikonokat rejtenek el. Mivel nem tudjuk, hogy melyik bejegyzések esnek csíny áldozatává, kérlek, segítsetek nekünk meg találni, hogy az emojikból mennyit rejtettek el az utolsó négy vendégünk, és ha azt is kitaláljátok, hogy kik voltak, akkor kaptok édességet. Na jó, nem, mert az elfogyott, szóval mit szólnátok könyvhöz? Annak örülnétek? Mert van 12 db gazdátlan könyvünk.

Számoljátok össze a tök, zombi, szellem, denevér képecskéket, írjátok be számukat a Rafflecopter dobozba, és találjátok ki az utolsó két napon, hogy kik voltak a csínytevők!



Eredeti cím: El Orfanato
Bemutató éve: 2007
Időtartam: 105 perc
Korhatár: 18
Stílus: dráma, thriller, horror

Laura (Belén Rueda) árvaházban nőtt fel. Harminc évvel később férjével és a hétéves kisfiával visszatér az ódon, elhagyott épületbe. Szeretné felújíttatni a régi házat, ahol fogyatékos gyerekeket gondoznának. A sajátos környezet megmozgatja a kis Simon (Roger Príncep) fantáziáját. Különösen, amikor elmondja, hogy kapcsolatba került Tomásszal (Óscar Casas), a szellemfiúval. Az asszonyt nyugtalanítja a dolog, ráadásul saját régi, felkavaró emlékei is előtörnek. Közeleg a megnyitó napja, Laura pedig egyre inkább úgy érzi, hogy veszélyben a családja.



7/22/2015

Vadócka







Sziasztok, egy kis infó, aztán a lényeg. Próbálok minél több bejegyzést hozni, de most lefoglal egy kicsit nagyobb méretű top secret dolog is (amiből még nem tudom, lesz-e valami), így sok minden háttérbe szorul, beleértve az olvasást és a filmnézést, de próbálok felzárkózni és van még sok dolog a tarsolyomban. (Egyedi Tag-ek, Top 10 bejegyzések, sorozatkritika, ilyesmik..) Addig is előre is elnézést, ha csak 5 naponta/hetente jelentkezem. A következő könyvkritika anyukám tinikori kedvenc könyve lesz, szóval gondolhatjátok, hogy nem friss megjelenésű, egy nyúzott, besárgult példányt olvasok most, de még nagyon az elején járok, kíváncsi vagyok, nekem hoyg fog tetszeni.



A Los Angelesben élő, tizenhat éves és rettenetesen elkényeztetett Poppy Moore soha nem tudta, hol a határ. Mikor egy fényűző fruskaparti látványosan rosszul sül el, Poppy feldühödött őse áthelyezi a csemetét egy angol nevelőintézetbe, hogy egy kis fegyelmet tanuljon. Poppynak persze esze ágában sincs megjavulni, inkább rágyúr arra, hogy kicsapják. Igen ám, de az angol hidegvérrel megáldott diáklányok és tanárok nem hagyják, hogy egy amerikai hercegnő csak úgy kijátssza őket. Poppy rádöbben, hogy lázadó magatartásával semmire sem megy, így aztán új barátaival és szobatársaival kidolgozza a tökéletes menekülési tervet, aminek aztán az lesz a vége, hogy el sem akar menni…







(Tini)lányoknak szinte kötelező. A plakát miatt kicsit ódzkodtam tőle, mert az alapján eléggé bugyutának tűnt, de végül nagyon örülök, hogy megnéztem, mert ismét bővült a kedvenceim listája. Már tudhatjátok, hogy imádom ezeket a csajos, kicsit limonádé, a fiú megkapja a lányt, a lány megkapja a fiút, cukormázas filmeket. Egyszerűen annyira szórakoztatóak. Ez a rajongás valószínűleg abból ered, hogy lány vagyok és 14 éves, de nem valószínű, hogy valaha kinövöm, addig is, olvashatjátok ezeket a gimis csajos vígjátékok iránt rajongó, csapongó bejegyzéseket.

6/29/2015

The DUFF- A film

Bianca épp végzős a középiskolában, amikor rájön, hogy diáktársai DUFF-ként (Designated Ugly Fat Friend, vagyis Ügyeletes Ronda Dagi Barátnő) tekintenek rá népszerű barátnői mellett. A lány élete ettől egy csapásra felborul, és elhatározza, hogy megszabadul a borzalmas címkétől. Bár kedvenc tanára óvatosságra inti, a lány egyelőre búcsút int Toby, a népszerű gitáros iránt érzett szerelmének, hogy a suli szépfiúja, Wesley segítségét kérje a változáshoz. Hogy utolsó éve ne forduljon teljes katasztrófává, Biancának helyre kell állítani önbizalmát, hogy legyőzhesse az iskola könyörtelen beskatulyázóját, Madisont, és emlékeztesse rá diáktársait: nem számít, milyen embernek tűnünk, vagy hogy viselkedünk, mindannyian valaki DUFF-jai vagyunk.








Sokáig halogattam a filmet, mert a könyv nem igazán jött be, de egy unalmas vasárnap délutánon mégiscsak győzött Robbie Amell és úgy gondoltam adok neki egy esélyt. Milyen jól is döntöttem. Leszögezném, hogy a filmnek abszolút semmi köze nincs a könyvhöz és szerintem ez így pont jó volt. Csak a szereplők neve és a DUFF definíciója volt ugyanaz. A könyvben elsősorban azért csalódtam, mert ez a DUFF dolog egy nagyon jó, vicces, gimis könyvnek ad alapot és valahogy a címet adó mozaikszó mégis elsikkadt a többi dolog mellett. Az olvasás után és még most is azon a véleményen voltam/vagyok, hogy a DUFF-nak nem kell komoly témákat feldolgozni, egyszerűen szórakoztatnia, mint ahogy a film is teszi. Elhiszem, hogy a könyvnek így több a mondanivalója, de számomra ez már nem igazán fért bele, mert az előzetes miatt vettem meg a könyvet is és nem azt kaptam, amire számítottam. Szerintem a film változtatásai, a színészek és a poénok nagyon jók, többször is nézhető és aki egy unalmas délutánon egy szórakoztató, talán már kicsit elcsépelt üzenettel rendelkező tinivígjátékra és Robbie Amellre vágyik, az nézze meg a DUFF-ot.


4/13/2015

Szerelmünk lapjai

Sziasztok, tegnap már nem tettem fel csajos filmek bejegyzést, mert tegnap este 11 körül fejeztem be azt a filmet, amiről a mai bejegyzés szólni fog és utána még csekély másfél órán át bőgtem, szóval khmmm.. igen, tegnap nem készült el a bejegyzés. Ma is épphogy, ugyanis ismét rájöttem, hogy egy olyan filmről/könyvről, ami ennyire felkavar, ennyi érzelmet kivált belőled és ennyire tetszett képtelen vagy egy értelmes sort elmondani, végül csak nyáladzol és ajnározod, de még az sem fejezi ki megfelelőképpen, hogy mennyire nagyon szereted. Ez nálam pont ilyen volt, úgyhogy bocsássatok meg a nyáltenger miatt, amit összehordok, de képtelen vagyok türtőztetni magam. Új kedvenc filmet avattam.



Allie és Noah tizenévesek voltak, amikor találkoztak, az első pillanattól kezdve rokonszenveztek egymással. Kibontakozó szerelmük hamar beteljesedik. A lány gazdag szülei azonban ellenzik kapcsolatukat, így a két fiatal útja elválik egymástól. Amikor néhány esztendővel később újra találkoznak, a szerelmük újjáéled, és Allie-nek hamarosan választania kell társa és társadalmi rangja között. Történetüket, melynek fontos jelentősége van számára, egy idős úr olvassa fel újra és újra egy hasonló korú hölgynek.




Minden lány életében eljön az a fordulópont, mikor az illető először látja a Szerelmünk lapjait Igen, nekem már eszembe sem jut, hogy valaki ne nézze meg.., mert ez a kicsit is romantikus nőneműeknek egyszerűen kötelező.  Nem kertelek tovább, már az első húsz percben rázott a zokogás és bőven a film befejezte után is bőgtem. Gondolhatjátok.. Úgy néztem ki reggel, mint valami elvetemült Pikachu hasonmás.  Lehet, hogy ez vicces, de kezeket fel, aki végigbírja nézni ezt a filmet egy kicsi elérzékenyülés nélkül.. *tücsökciripelés* Erről beszéltem. Ez a film kifacsarta a szívemet, darabokra tépte és elhajította jó messzire. Egész nap ezen gondolkodtam és nem is tudok mit mondani. Gyönyörű, szívszaggató és tényleg egy egész életen át tartó szerelemről szól és az én érzékeny, reménytelenül romantikus lelkemnek csak ennyi kellett, ahhoz, hogy telefújjak egy fél csomag százas zsepit és hagyjam, hogy csendben rázzon a zokogás..

4/06/2015

A Nagy Shakespeare Projekt 2015 Rómeó és Júlia

Húha, Ti is annyira izgultok, mint én? Ezennel kezdetét veszi Nagy Shakespeare Projekt. Várunk mindenkit szeretettel. *elvágja a képzeletbeli szalagot* Már nagyon vártam ezt és gondolom ti is szeretnétek rátérni a lényegre, vagyis a Rómeó és Júliára, szóval nem is beszélek tovább. Így nekem is jobb, mert hamarabb alszom ki magam két nap után és nektek is, mert végre jön a remélhetőleg érdekes rész. Jó szórakozást a projekthez és remélem tetszeni fog, amit összehoztam a világhírű szerelmi drámáról.




3/30/2015

A lázadó

Sziasztok! Csak néhány infó és bele is kezdek a szájtépésbe A lázadóról: Pontosan egy hét múlva lesz a Nagy Shakespeare Projekt premierje a blogocskámon, szóval a Rómeó és Júliával kelek és fekszem. Remélem nem fog elijeszteni titeket a rekordhosszúságú szöveg és átrágjátok magatokat rajta, ha már rossz francia akcentussal kívülről fújom a musicalt. Ha úgy gondoljátok, hogy ez nem normális, valószínűleg igazatok van, jöjjön is A beavatott második része, A lázadó. Csak engem zavar annyira ez "A Beavatott sorozat: A lázadó"dolog?




Na, beálltam én is a sorba és elmentem megnézni a Lázadót tegnap este. Te jó ég, milyen kihalt volt a Pláza vasárnap… Csak néhány ember lézengett, aki mozizni jött, ezért én a mi kis Lázadó néző közönségünket egy elvetemült kolóniának tartottam, aki virágvasárnap a tök üres plázában megnézi a Beavatott folytatását.. Nem voltak túl nagy kikötéseim, majd egy éve olvastam a könyvet, ezért csak a kerettörténet egy részére emlékszem és azt hiszem, már megtanultam elvonatkoztatni egy kicsit a könyvektől, mert ha állandóan azon puffogok, mit változtattak meg, akkor csak a saját mozimat rontom el. Visszatérve az előbbire, nem voltak nagy elvárások, egy kis akciót akartam látni és Theo James-t, ez elég is volt a boldogságomhoz. Amit írok enyhén nagyon spoileres lehet az első részre és még kicsit a másodikra is, szóval, aki nem olvasta illetve látta az csak saját felelősségre olvasson tovább.