Feltankoltunk sok-sok csokival és cukorral, - amiken előtte persze minőségellenőrzést végeztünk (akár többször is) - kiraktunk az ablakba, néhány faragott tököt, egy csontvázat, és egy műanyag pókot, majd fejenként egy-egy nagy bögre tejszínhabos-fahéjas forró csoki mellett vártuk a látogatókat. És jöttek is, a szokásos szellem, - igen, egy fehér lepedő rajta két lyukkal - boszorkány, tündérkisasszony, Pókember mellett, hamarosan izgalmasabb figurákkal is jöttek: kedvenc történeteink karakterei! Bizony, ott volt Batman, aki GrumpyCatnek öltözött, Katniss egy sárga kanárinak, de a legzavarbaejtőbb mégis Hófehérke volt, aki egy piros alma jelmezben jelent meg az ajtónk előtt. Mikor személyes kedvenceink kopogtattak be, nem tudtunk ellenállni annak, hogy extra mennyiségű édességet adjunk nekik. Ronnak még a maradék csirkéből is adtunk. Gyorsabban fogyott az édességünk, mint, ahogy számítottunk rá, így az utolsó négy vendégünknek már semmi sem jutott. Amiatt a sajnálatos következmény miatt - a szégyen mellett - csínytevésekben lesz részünk. Mind a négy édesség nélkül maradt karakter megfogadta, hogy a nektek készített Halloweeni Blog Rémálom hetünk bejegyzéseiben négy fajta emojikat, emotikonokat rejtenek el. Mivel nem tudjuk, hogy melyik bejegyzések esnek csíny áldozatává, kérlek, segítsetek nekünk meg találni, hogy az emojikból mennyit rejtettek el az utolsó négy vendégünk, és ha azt is kitaláljátok, hogy kik voltak, akkor kaptok édességet. Na jó, nem, mert az elfogyott, szóval mit szólnátok könyvhöz? Annak örülnétek? Mert van 12 db gazdátlan könyvünk.
Számoljátok össze a tök, zombi, szellem, denevér képecskéket, írjátok be számukat a Rafflecopter dobozba, és találjátok ki az utolsó két napon, hogy kik voltak a csínytevők!
Eredeti cím: El Orfanato
Bemutató éve: 2007
Időtartam: 105 perc
Korhatár: 18
Stílus: dráma, thriller, horror
Laura (Belén Rueda) árvaházban nőtt fel. Harminc évvel később férjével és a hétéves kisfiával visszatér az ódon, elhagyott épületbe. Szeretné felújíttatni a régi házat, ahol fogyatékos gyerekeket gondoznának. A sajátos környezet megmozgatja a kis Simon (Roger Príncep) fantáziáját. Különösen, amikor elmondja, hogy kapcsolatba került Tomásszal (Óscar Casas), a szellemfiúval. Az asszonyt nyugtalanítja a dolog, ráadásul saját régi, felkavaró emlékei is előtörnek. Közeleg a megnyitó napja, Laura pedig egyre inkább úgy érzi, hogy veszélyben a családja.
Mikor először láttam, akkor nagyon féltem tőle, de a történet és az egész hangulata megfogott. Ami szerintem különleges a filmben az az, hogy nem a véres jelenetek és a hirtelen dolgok, speciális effektek teszik ijesztővé és nyomasztóvá, hanem az egész története, a hangulata. Nem is horrornak nevezném, hanem inkább egy horrorisztikus drámának.
Laura, a főszereplő nő egy árvaházban nőtt fel és évekkel később a családjával visszatér a gyökereihez. Az az álma, hogy a házat felújítva fogyatékos gyerekek gondozására alkalmas helyet hozzon létre. A szintén fogyatékkal rendelkező fia pedig elkezd dolgokat látni és szellemekkel barátkozik, ami alapjáraton is eléggé para, de mikor a jelenségek egyre agresszívabbá válnak és egyre jobban belebonyolódunk a dologba, kezd az egész még ijesztőbb lenni és egy idő után arra a következtetésre jutunk, hogy a szellemek végülis nem gonoszak, de azért mégis...
Számomra a horrorfilmek legijesztőbb elemei a furcsa gyerekek és babák. Na, ebben volt ezekből jó pár. A bizarr gyerekrajzok és az ijesztő gyerekjátékok, a film vége felé attól a nyomasztó napközihangulattól, a szedres pitéktől meg ezektől borsódzott a hátam, a hideg ráz, ha belegondolok is. Egyfajta Pán Péter jelleget is felfedeztem benne, hiszen Laura (alias Wendy) nem igazán akart elszakadni az árvaházas múltjától, felnőni és ott voltak azok a szellemek, akik meg igazából nem nőnek fel, mint az elveszett fiúk. Tomás pedig... nálam ő az a karakter aki miatt még kétszer háromszor leellenőrzöm a szobámat elalvás előtt, mert bár a film végére megértünk mindent, az indítékokat és a történetet, nekem attól a zsáktól még most is a hideg futkos a hátamon.
Ez a film szerintem különleges és én ijesztőbbnek és izgalmasabbnak tartom, mint a klisés Hollywoodi rémfilmeket. Nekem többet adott. Van mondanivalója és a vége sem az a kliséhalmaz, bár ezen vitatkozhatnánk, mert tuti, hogy van valaki, aki szerint az, de egy elég sajátos borzasztóan nyomasztó happy enddel zár (ennek van így értelme?) és utána szerintem a gondolatainkban marad még jó sokáig. Egyszerűen nem tudunk tőle elszakadni és csak órákkal később sikerül összerakni, mi is volt a sztori, mi is történt. A Hazudósokkal voltam még így, a vége olyan szinten sokkolt, hogy a befejezés után pár órával sikerült csak felfogni. Az Árvaháznak szerintem nagyon jól fel van építve a légköre, nincs teletűzdelve speciális effektekkel és pont ezért olyan valós és hátborzongató, a hirtelen ijesztgetős jelenetekből (így hívom azokat, ahol kb. öt percnyi halk baljós zene fölvezet egy ajtócsapódást vagy valami hirtelen dolgot) hála az égnek csak egy-kettő volt, úgyhogy túléltem infarktus nélkül.
Igazán elgondolkodtató és mindenkinek ajánlom, aki inkább az ijesztő drámákat preferálja a drámai horrorok ellenében, egy nagyon megkapó spanyol alkotás, de ha te is hasonlóképpen félsz a horrorfilmes furcsa gyerek motívumtól, akkor ne sötétben nézd.
4,5*
Reméljük, hogy sikerült felkeltenünk az érdeklődéseteket, és hozzánk hasonlóan ti is elolvassátok, megnézitek majd ezeket a fantasztikus könyveket, témához illő filmeket. Négy halloweeni csínytevőnknek köszönhetően a héten olvasható bejegyzéseket ellepték a különböző "rémisztő" emojik, emotikonok. A ti dolgotok összeszámolni, hogy a különböző emotikonokból hány darab található összesen a blogbejegyzésekben. Ezen kívül, az utolsó két napon a négy csínytevő is elrejtőzik egy-egy blogbejegyzésben, ahol elárulják nektek, hogy milyen jeleket szórtak szét a blogokon. Nektek pedig ki kell találnotok, hogy melyik emojihoz, melyik csínytevő tartozik. Ahhoz, hogy esélyetek legyen megnyerni a 12 db felajánlott könyv egyikét, a fent említett feladatokon kívül, mint egy megköszönésképpen a kiadók felé, like-olnotok kell facebook oldalukat, továbbá a Prológus csapatának oldalát is. Sok sikert!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése