The Unbecoming of Mara Dyer – Mara Dyer eszmélése

Sziasztok! Régen volt már könyvkritika, bár folyamatosan írom őket, amint elolvastam egy könyvet, de mostanság nagyon leköt a blog javítgatása. Btw. Tetszik nektek az új design? Néhány napja ezen dolgozom, saját tervezés és munka az egész. Most a Mara Dyer eszméléséről fogok írni, ami egy fantasztikus könyv. Ismét kérlek titeket, hogy oldalt szavazzatok, milyen bejegyzéssel jöjjek legközelebb, mert már van készülőben néhány, a ti döntésetek, melyiket olvashatjátok hamarabb. Most már próbálok kicsit belehúzni a könyvértékelésekbe is és az olvasásba, mert furcsa, de minél többet blogolok, annál kevesebbet olvasok, pedig azért kezdtem el blogolni, mert olvastam. Na, elég lesz a fölösleges dumából. Hagyjatok nyomot magatok után és légyszi, írjátok meg chaten vagy kommentben, hogy tetszik-e az új külső!

Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet.

Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem.

Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved.

Sokáig rakosgattam ide-oda ezt a könyvet, mert őszintén szólva csak a borító és az előzetes volt az ok, amiért megvettem. Mindkettő rejtélyes, sötét és egy kicsit szexi, egy ilyen könyvre számítottam és meg is kaptam, bár kicsit ennél is (mint a Méreghercegnőnél vagy a Trónok harcánál) úgy érzem, hogy ez volt a nagy eksön bevezetője, mikor megismerjük a hátteret és az utolsó mondat indítaná be az izgalmas események láncreakcióját. Félreértés ne essék, ez a könyv is tele van izgalmakkal és eseményekkel, de valamiért volt egy bevezetés utóíze.

"Noah, annak dacára, hogy seggfej vagy, bár talán pont azért, szeretném letépni rólad a ruhát, és a gyerekeid anyja lenni."

A történet kissé zavaros, még a végére is maradnak megválaszolatlan kérdések, a hangulata talán hasonlít a A hazudósokéra. Az elején Marával együtt szenvedünk az amnéziában és zavaros az egész, a végére szerintem mindenki sző legalább harminc összeesküvés elméletet, ami megmagyarázná az egészet. A haláleseteket, a látomásokat stb. Még a legvégére sem kapunk teljes képet, csak egy brutális függővéget. Hol a fenében van a következő? Noah ismét egy könyves álompasi, bár a top 10-es listámra egyelőre nem verekedte be magát, de hölgyeim, most mondják meg, ellen lehet állni egy brit akcentusú, rosszfiús jófiúnak, aki sokat olvas? Ugye, hogy nem? A főszereplők stílusa és megszólalásai nagyon tetszettek, Marát is megkedveltem, bár ahogy korábban mondtam még nem teljesen világos minden, így nem kaptunk még teljes panorámát a történtekről. A visszaemlékezős fejezeteket imádtam, kicsit hátborzongatóak voltak, de hála az égnek, nem a bepisilek a félelemtől kategória, mert azt én nem igazán bírom. A rejtélyes és halállal teli részek mellett viszont voltak olyan jelenetek, amiken hangosan felnevettem, imádom Noah és Mara humorát, meg amit együtt alkotnak.

"Jaj, ne! Lenéztem a takaróra, amit magam köré tekertem. 

– Mi talán… 

Noah arcára egy szempillantás alatt huncutság ült ki. 

– Nem. Letépted a ruhádat, miközben a házban rohangásztál, és úgy visítoztál, mint Gollam: „Fáj! Belénk mar! Vegyétek le!” 

Elpirultam. 

– Csak viccelek – mondta Noah, és ördögien vigyorgott. 

Túl messze ült ahhoz, hogy megüthessem"

Az elején úgy gondoltam, hogy ez egy rejtély, egy krimi, aztán úgy a háromnegyedénél pedig nagyot koppantam (természetesen jó értelemben), hogy a korábban említett mellett a paranormális jelzőt is simán ráaggathatjuk. Gyanítom, hogy az egésznek köze lesz majd a szellemekhez és valamilyen valláshoz, aminek a nevére, ha agyon ütnek sem emlékszem, mert az elrejtett célzások és a prológus erre enged következtetni.

A pszichiáter és egyéb elmebajokkal foglalkozó részletek is nagyon bejöttek, ugyanis engem igencsak érdekelnek ezek a dolgok, különösen a pszichózis. Tudom, elég beteg hobbi, de ígérem, nem vagyok skizo sorozatgyilkos, csak khmm.. műkedvelő. Bár nem foglalkoztak olyan részletesen vele, a PTSD helyet kapott, amit nagyon díjaztam. Lehet, hogy most furcsán meredtek a képernyőre, de szerintem az agyunk dolgai és furcsaságai tök érdekesek, ha megfelelően vannak tálalva.

A legelején kicsit untam, de az utolsó 150-200 oldalt egyhuzamban faltam fel, mert egyszerűen letehetetlen volt, ahogy egyre bonyolódtak a szálak, egyre jobban összezavarodtam és csak lapoztam, lapoztam, vártam a magyarázatot, ami nem jött és egy hatalmas csattanóval ért véget a kötet. Semmi szövevényes, hosszú, unalmas lezárás, csak egy néhány szóból álló mondat, ami megváltoztatja a történet komplett megvilágítását. Semmi magyarázat, csak a csattanó. Hatalmas húzás, imádom és utálom is, elvégre amíg nincs a kezemben a folytatás csak piszkálja az agyam, de egyedi és fenn tartja az érdeklődést. 

Nagyon tetszett, szerintem, ha tartja a színvonalat, akkor a következő kötet után felavatom Noah-t könyves álompasivá, mert nagyon megszerettem, Mara pedig már most is az egyik kedvenc hősnőm. Ritkán fordul elő, de ő a legtöbb helyzetben úgy cselekszik, ahogy én magam is tennék és nagyon jól tudok vele azonosulni. SPOILER Gratulálok magamnak, fentebb az elmebajok iránti érdeklődésem, most meg, hogy azonosítom magam egy amnéziás csajjal, aki konkrétan egy bűnöző és telepatikus gyilkos. *vállveregetés* Üdvözlünk a potenciális gumiszoba-lakók között!SPOILER VÉGE

5/4,5*