7/31/2015

Öt "régi" író(nő), akitől muszáj olvasnod





Sziasztok! Ez a bejegyzés lehet, hogy kicsit unalmasabb lesz számotokra, de az is lehet, hogy bátorít kicsit titeket, hogy olvassatok néhány klasszikusabb szerzőtől is, elvégre egyrészt  a listából néhány író az alapműveltséghez tartozik, másrészt pedig nagyon szórakoztatóakat lehet találni köztük. Majd elválik, hogy ti mit szóltok hozzá. Mindenesetre most ezzel jöttem és vasárnap érkezik a következő blogajánló is egy nagyon szórakoztató és egyedi történetes blogról.


1. William Shakespeare
A nagybetűs MESTER, ez várható volt tőlem. Shakespeare a kedvenc klasszikus szerzőm. Imádom a drámáit a szóvirágait, mindent ajánlok tőle, különösen a Hamletet, a Rómeó és Júliát és a Sok hűhó semmiértet. Még nem olvastam minden drámáját, de tervezem, hiszen fantasztikus. Jó néha csak úgy felcsapni az egyik drámát, ha rossz kedvem van, mert olyan gyönyörűek azok a rimek, hogy rögtön vidámabb leszek.







 2. Jane Austen
Eddig csak a Büszkeség és Balítéletet olvastam tőle, de azt majdhogynem évi rendszerességgel újraolvasom. Könnyed, kicsit terjengős írásmódja és remek kor ábrázolása van. Én nagyon szeretek belemerülni és csak olvasni, beleképzelni magam a 18. századi Angliába. Tervben van az Értelem és Érzelem is, remélem hamarosan sikerül elolvasnom, mert ha legalább olyan jó, mint Mr. Darcy és Lizzie története, akkor kedvenc lesz.





3. Kathleen E. Woodiwiss

Csak nemrég találtam rá erre az írónőre és furcsállom is, hogy nem olyan népszerű. Most olvasom épp a Hamu a szélbent, nemsokára be is fejezem. Anyukám ajánlotta, neki az volt a kedvenc könyve kb. 25 éve, szóval, bár kedvelem a régebbi könyveket, kis fenntartásokkal álltam neki, de nagyon megtetszett. Hamarosan lesz belőle bejegyzés. Woodiwissnek egyébként leginkább történelmi romantikus regényei vannak, szóval, aki kedveli ezt a műfajt, annak tökéletes választás.





4. Emily Brontë
Néhány éve olvastam az Üvöltő szeleket és valami nagyon megfogott benne. Legjobb értesüléseim szerint ez az írónő egyetlen regénye. Mindenképp érdemes elolvasni, én kacsintgatok a többi Brontë lány munkássága felé is, egyelőre még nem vágtam bele, de ami késik, nem múlik. Mindenesetre az Üvöltő szelek remek olvasmány, nekem nagyon, de nagyon tetszett.





5. Agatha Christie
Ó, Miss Murple. Megmondom őszintén, elég fiatalon olvastam tőle néhány könyvet és már nem igazán emlékszem, újra kéne olvasni. Azt viszont tudom, hogy nagyon szerettem, nem tudom miért, 10-11 évesen a nagymamámmal állandóan krimiket néztem és olvastam. Akkor került a kezembe Agatha Christie egyik könyve. A krimik koronázatlan királynője bizony megérdemli ezt a nevet.






Így visszanézve, hááát, mondanom sem kell, hogy rajongok a "régi" brit irodalomért. Remélem ez a kis bejegyzés bátorított néhányotokat arra, hogy a kezetekbe vegyetek egy klasszikust is, aminek a szerzője már (sajnos) nem él.

1 megjegyzés:

  1. A Brontë nővérektől a Jane Eyre-t nagyon ajánlom! 14 évesen olvastam először, akkor imádtam, az Üvöltő szeleket rögtön utána kezdtem el, azóta meg legalább ötször olvastam :) Egyébként nagyon jók ezek a klasszikusok, ha van hozzájuk hangulatom, akkor én is szívesen olvasom őket (bár nekem a nagy és örök kedvencem Dosztojevszkijtől a Bűn és bűnhődés :D )

    VálaszTörlés