Borsa Brown-A Maffia ágyában

Sziasztok, végre visszatértem, bár nem olyan vidám körülmények között, mint terveztem. Eléggé tömények voltak az utóbbi napok, ezért is nem volt bejegyzés. Jelen pillanatban is eléggé lehangolt vagyok, de minél hamarabb vissza szeretnék rázódni a blogolásba így, két hét szünet után.



Suzanne Roberts körül megfordul a világ: viharos gyorsasággal veszít el mindent és mindenkit maga körül, ami és aki addig fontos szerepet töltött be az életében. Szerencséjére a sors kárpótolja őt mindenért: megajándékozza Massimo, az ellenállhatatlan, művelt és jómódú ügyvéd szerelmével, aki rögvest szülővárosába, Palermóba röpíti álmai asszonyát. Itt véget is érhetne ez a romantikus történet… a happy end ezúttal mégis elmarad. Szicíliáról ugyanis kiderül, hogy távolról sem a képzelet mesés birodalma, s lassan Massimóról is lehull az álarc…

Igazából fogalmam sincs, hogy miért is esett erre a könyvre a választásom, mert nagyon úgy tűnik, hogy kissé kívül esik az komfortzónámon. A válasz, amiért rögtön bezsákmányoltam az egész trilógiát nem más, mint a Maffia. Aki ismer, tudja rólam, hogy az érdeklődési köröm nagy vonalakban a következőkből áll: könyvek, sorozatok, süti sütés, régi Disney mesék és bűnbandák. Minden érdekel úgy általában, aminek köze van a mexikói drogkartellekhez vagy az olasz maffiához. Ez korántsem jelenti azt, hogy én magam is illegális tevékenységre hajlom, ez szimpla műkedvelés. Szóval, ez volt az ok, amiért ezt a trilógiát kinéztem magamnak, na meg a fülszöveg is eléggé felkeltette az érdeklődésem. A történettel kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak, engem eléggé megosztott, sok benne a pozitívum és a negatívum egyaránt, de határozottan fejlődőképes és kíváncsi vagyok a következő részekre is.

Massimo apjáról valahogy állandóan
A keresztapa jutott eszembe

Először is tisztázzuk, hogy mit tudunk a maffiáról. Mi jut eszünkbe róla? Nyilván a fegyverek, a drog, a terror, a rosszfiúk, a szex, a pénz és Marlon Brando. Az utóbbit kivéve minden megtalálható ebben a könyvben is, de erről bővebben később. Helyi nevén Cosa Nostra egy hatalmas, mindent behálózó szervezet. Nem tudod, melyik rendőr, politikus, vagy épp jogász a tagja és rengeteg illegális szál a maffia vezetőinek kezében fut össze, akiket lényegében lehetetlen lebuktatni. Erre az esetre is igaz, hogy minél feljebb vagy a ranglétrán, annál nehezebben kapnak el, nézzük csak a drogbandákat. Minden ügyet egy ember irányít, de alatta még sok ezren állnak, a legalacsonyabban álló, ócska dílert könnyen felhajtja a rendőrség és tegyük fel, tőle eljutnak egy másik dílerhez, vagy rosszabb esetben a vásárlókhoz. Szinte lehetetlen lenne megtalálni azt az egyet, aki mindent mozgat. Ugyanez a helyzet a maffiával is, ráadásul ömlik a pénz, szóval a hallgatást mindenféle extra fáradtság nélkül megvásárolják. A Cosa Nostra és alapból a bűnbandák világa ilyen, ha egyszer belekerül a ember, nincs visszaút és ezt Suzanne is tapasztalta.

"Ő is férfi. Ezzel szerintem mindent elmondtam. Csábítható, tehát csábítsd!"

A főszereplőnk, Suzanne már akkor is sejthette, milyen kalandba keveredik, amikor találkozott Massimoval. Suzanne lenne a karakán, okos és független nő, de valójában csak idegesítő volt. Felkerült a legutáltabb főhősnők listámra, mert olyan szinten ostoba a csaj, hogy csak pillanatok választottak el az agyhaláltól. Lázadozott végig, mint egy hormontúltengéstől szenvedő kamasz, nem értette meg, hogy mit és miért nem lehet csinálnia (például minden ágról szakadt ismerősének beszélni a Cosa Nostráról) és egyszerűen nem bírta befogni. Én elítélem a nők elleni erőszakot, de néha esküszöm nekem esett jól, mikor Massimo megütötte. Én ezt a nőt nem nevezném sem temperamentumosnak, sem heves vérmérsékletűnek, egyszerűen ostoba. Én is hangulatembernek tartom magam, erre jön a kamaszkor is, szóval totál elviselhetetlen tudok lenni, de attól még tudom mérlegelni a helyzetet, hogy mikor kell befognom a szám. Suzanne erre nem képes, gyerekes és éretlen a viselkedése, felelőtlen és meggondolatlan, Reménykedem benne, hogy a következő kötetekben még változni fog. Massimo egy érdekes karakter. Meg merem kockáztatni, hogy ilyen badass pasi létére többet kínlódott ebben a kapcsolatban, mint Suzanne. Ezen a férfin még most sem tudok igazán kiigazodni, egyrészt egy hatalommániás, agresszív seggfej, másrészt pedig egy igazi romantikus latin lover. A jövő zenéje, hogy majd melyik oldala lesz erősebb. Meg tudtam érteni, mit és miért cselekszik, hogy miért nincs választása és látszott, hogy szereti Suzannet, másképp miért feszegette volna a húrt akkor is, mikor élet-halál volt a tét. Massimo szenvedélyessége negatívum és pozitívum is egyben, hamar elragadják az indulatai, de ha szeret, akkor nagyon. Ez az egekbe emelhet vagy a pokol mélyére taszíthat egy kapcsolatot. És egyet értek a könyvben is szereplő megállapítással:

"Ne felejtsd el, a tűz sokkal veszélyesebb, mint a langyos víz."

De a tűz mennyivel izgalmasabb, nem igaz, hölgyeim? Tény, hogy mások vagyunk, egy tüzes kapcsolat sokkal szélsőségesebb, mint egy langyos víz. A tűzben élők boldogsága nagyobb, de a fájdalma is elviselhetetlenebb, mint azoknak, akik állandóan egyenletesen, viszonylag boldogan élnek.

A szenvedély a két főszereplő között kézzel tapintható volt, izzott körülöttük a levegő, hol a gyűlölet, hol a szerelem miatt. Remekül boncolgatja a könyv, hogyan lehet egyszerre gyűlölni és szeretni is valakit. Igazi se veled, se nélküled kapcsolat és itt egyik opció sem teljesen jó, mert mindkettő a szereplők szenvedését okozza.

A könyv egyetlen hibája szerintem az, hogy túlzottan karakterközpontú volt. Én szívesen tudtam volna meg többet a maffiáról és a mocskos ügyekről, de mivel azokban a helyzetekben, mikor arról volt szó mindenki átváltott olaszra, Suzanne pedig azt természetesen nem értette. Minden lehetséges dologban harcba szállt Massimóval, de nem tanulhatott volna meg titokban olaszul...

"Ha egyetlen szóval kellene őt jellemeznem, annyit mondanék: vezér. Vezér, mert elvezetett engem a szerelem ösvényein a teljes boldogsághoz – és vezér, mert megmutatta az utat a pokol legmélyebb bugyraiba."

Erotikus jelenetekből sem volt hiány, bár nem bonyolódtunk részletes leírásokba, ez így pont elég volt, néha sok is. A bajom a békülős szexszel volt, ugyanis (ahogy ezt Hédi is megfogalmazta egy beszélgetésünk alkalmával) nem békültek ki. Összevesztek, verekedtek, lefeküdtek és utána mindketten túl büszkék voltak, hogy megbeszéljék a problémájukat. Nem éreztem, hogy ők kapcsolatban állnának egymással, inkább egymás ágymelegítőjének tűntek, mint valós párnak. Egy jól működő párkapcsolathoz egyébként is elengedhetetlen a kompromisszum, a főszereplőink pedig mindennek elmondhatóak, csak kompromisszumképesnek nem.

Összességében érdekes volt, végre egy különleges könyv, ami érdekes témá(ka)t boncolgat. Van hová fejlődni. Persze, mindig van hová fejlődni és szívesen fogom elolvasni a második részt is. Ha a szereplők kidolgozottabbak lennének, kicsit több időt fordítottak volna a szenvedély és a körülöttük izzó levegő hitelesítésére, a maffia bemutatása részletes lenne, és Suzanne kevésbé lenne meggondolatlan és hisztis, akkor új kedvencet avattam volna, de így csak 3,5 csillagot adok rá. Lesz ez még jobb is és amint befejeztem jövök a Maffia ölelésében kritikával is.

5/3.5* (De a következő részek döntik el, hogy kedvenccé válik vagy sem)