Egy kedvenc szerződ olyan könyve, amit még nem olvastál

Sziasztok! Sajnálom, hogy nagyon-nagyon régen volt már bejegyzés, de maguk alá temettek a tennivalók, mindenesetre most már próbálok lazítani és blogolni. Még vár rám egy TAG bejegyzés is a hétvégén és április 6-án indul a Nagy Shakespeare Projekt is, amire szeretettel várok mindenkit. Április 6-án lesz megtekinthető az én blogomon egy óriási Rómeó és Júlia poszt, amikor egymás után boncasztalra pakolom a filmeket és feldolgozásokat. Már alig várom. És azt is alig várom, hogy végre porba tiporjam a DiCaprio változatot, amit halálos ellenségként tartok számon. Mindenesetre ma egy értékeléssel jöttem. Jó szórakozást!

J. Lynn: Várok rád

A 19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét. Vannak dolgok, amiket meg kell élni… 

Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait. Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba… Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa? 

És vannak dolgok, amikért megéri harcolni…

Ez egy olyan könyv, amire nagyon sokáig vártam és kicsit féltem is tőle, ugyanis az egyik kedvenc írónőm alkotta meg, az a nő, aki létrehozta Daemon Blacket is és ezért nem lehet nem imádni. Nagy reményeim voltak, viszont a fülszöveg nem igazán keltette fel az érdeklődésemet, olyan semmilyen volt, de mikor megláttam néhány idézetet belőle Molyon, akkor rögtön eldöntöttem, hogy ez nekem kell. A Febuári Book Haul-ban már írtam róla néhány sort, azóta természetesen el is olvastam és most vegyes érzelmeim vannak iránta. Volt olyan pillanat, mikor nagyon-nagyon imádtam, de volt mikor a falhoz csapkodtam volna, amit végül nem tettem meg, de vibrált bennem a düh.

Az eleje meglepően tetszett, vagyis az első nagyjából 200 oldal. Számomra olyan tini cukormázra emlékeztetett, amire most eléggé szükségem is volt, ezért nagyon bejött. Volt néhány célzás az Avery vállát nyomó terhekre is, de itt még nem ezen volt a hangsúly. Cam tökéletes volt, egyszerűen olyan aranyos és a teknőssel meg a tükörtojással teljesen levett a lábamról. A krach akkor ütött be, mikor hálaadáskor fény derül egy egészen apró dologra és Avery behisztizett.. Nem tudtam azonosulni a karakterével, mert egy ilyen helyzetben a legjobb az őszinteség, nem a megfutamodás. Akadályokat görgetett a saját boldogsága útjába és teljesen elbarikádozta magát.. Értem én, hogy mindaz, amin keresztülment szar, de túl kéne lépni a múlton, legalábbis megpróbálni és nem elmarni mindenkit magunk mellől ezzel megkeseríteni magunk és mások életét is. Ezen a kritikus ponton akartam jól megcsapkodni Avery-t, mert arról, amin keresztülment nem tehet, de arról igen, hogy ezt hogyan kezeli..

Cam

Természetesen egy darabig megoldottnak látszik a helyzet, bár Avery még mindig be van gubózva, de Cam jól kezeli a dolgot, próbálja rendbe hozni Avery összetört valóját, felfedi a maga sérelmeit stb.. Azután megismétlődött az előző hiszti és én vöröset láttam. Persze egy idő után spoiler ez is rendbe jön. spoiler vége Az is eléggé idegesítő volt, hogy a két főszereplőnk ketten nem tudott úgy egy helységben tartózkodni, hogy a dialógusaiknak, a gondolatainak vagy az asztalon lévő pohár víznek ne legyen erotikus töltete.. És még Jacob volt a perverz gondolkodású. Viszont a vége ismét egy nagy fordulat volt, ahogy spoiler  Avery beolvasott a szüleinek és beszélt Mollyval is spoiler vége, ráadásul az unokabátyja is pozitív szereplő lett számomra, sőt még Avery apja is.. Az anyjával ellentétben, akinek szerintem nem való gyerek..

Mint mondtam komoly témákat dolgozott fel a könyv és valahogy úgy tudnám az egészet jellemezni, hogy egy kis Anna és a francia csók szerű vidámság+ Hopeless szerű komolyabb témák+ egy kis JLA humor+ csipetnyi Gyönyörű sorscsapás feeeling és egy kis mélységekig és azután is gyűlölt Kelsey Hayes.. Mert néha komolyan Tigrisből kiröppent Kelsey döntései voltak a főszereplőnknek és mivel én Kelsey-t a főellenségeim közt tartom számon ez igencsak mélyen érintett. Egy másik szempontból meg sok mindent imádtam, a teknőst, Olliet, Britet, Jacobot, Camet és majd mindenkit, kivéve Avery döntéseit és azt, hogy néha már átneveztem volna a könyvet Cam csodás szemeinek árnyalataira. Akik olvasták, azok értik miért..

Végezetül ez a könyv kedvenc-gyanús volt az első Avery hisztiig, de az annyira betett, hogy szegényke súlyosan leminősítette magát. Talán kicsit túl hosszú is volt, mert a végén már kezdtem is csöppet unni. De a pozitívumok között van, hogy attól függetlenül, hogy Averynek voltak ilyen-olyan rossz döntései, amiért legszívesebben megráztam volna, ő egy nagyon erős lány, hiszen képes volt újra megbízni és miközben az értékelést írtam, jöttem rá, hogy egy ilyen trauma után nem könnyű annyira bízni még a megfelelő emberben sem. A negatívumoktól függetlenül 4 pontot adok rá, mert az eleje és a vége tetszett, csak valahogy a közepe nem igazán..

5/4*

Kedvcsináló idézetek:

"– Ő volt az a köcsög, aki kitette a folyosóra szegény Raffaellót. 

– Hé! – hallatszott lakáson belülről egy másik srác kiáltása. – Van nekem nevem is! Neked én Senor Köcsög vagyok!"

"– Sakál részeg vagy! 

– Nem vagyok! 

Lapos pillantást vetett rám. 

– Minden részegnek ezek az utolsó szavai, mielőtt pofával lefelé a padlón csattan."

"– Most mi van? Nem szégyellem bevallani, hogy néha egész különös dolgokról is a Harry Potter jut eszembe!
– Ott az a srác például kiköpött Piton – mondta Cam, és a fejével a mögöttünk lévő asztalnál ülő fiú felé biccentett. – Úgyhogy megértelek."