Janne Teller: Semmi

Sziasztok! Íme egy kicsit off értékelés a Semmiről. Azért megosztó, mert velősen bele van építve a saját véleményem úgy unblock az élet értelméről és előfordulhat, hogy valaki ezzel nem ért egyet. Ettől függetlenül, remélem nem leszek elásva. Fantasztikus könyv!

U.i.: Egyre aktívabb vagyok a facebook oldalon is, ha szeretnétek mindenről hamarabb értesülni vagy olvasgatni az off agymenéseimet, amikből nem lesz blogbejegyzés, akkor kukkantsatok be IDE.

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” 

Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az iskolát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki – és maguknak – az ellenkezőjét. Egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ám először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze – ezért a gyerekek azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnak az imaszőnyegét… Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme. 

Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség, no meg felbukkan a média. Csak Pierre marad flegma, akinek ezért súlyos árat kell fizetnie…

Furcsa erről a könyvről írni, mert nagyon felkavaró és elgondolkodtató volt. A Semmi egyrészt brutális, másrészt olyan kendőzetlenül nyomja az arcodba a tényt, hogy Semminek sincs értelme, hogy magad is elgondolkodsz ezen és egy idő után feladod és konstatálod, hogy tényleg nincs. Ez a különbség közted és a 8/a között. A diákok mániákusan be akarják bizonyítani az ellenkezőjét és egy önpusztító gyűjtögetésbe kezdenek, hogy megmutathassák Pierre Anthonnak, hogy bizony nekik van igazuk és léteznek fontos dolgok is. Sok minden eszembe jutott olvasás közben, ezért kérlek nézzétek el, hogyha kicsit csapongóra sikerül ez az értékelés.

Janne Teller

A könyv elején, az első néhány oldalon még egész normálisnak tűntek főszereplő tizennégy évesek és Pierre Anthon tűnt a kirívónak, aki naphosszat üldögél azon a szilvafán csak azért, mert semmi értelme bármit kezdeni az élettel, hogyha úgyis meghalunk. Betegesnek gondoltam ezt a hozzáállást, mert igaz, sok dolognak nincs értelme, de azoknak amitől jól érezzük magunkat igenis van. És, igen, nem a nagy könyv szerinti már-már gépies körforgást (értsd: születés, tanulás, munka, család, nyugdíj, halál) tartom a fontos és értelmes dolognak, az élet értelmének, ha lehet így fogalmaznom, hanem azokat a dolgokat, amitől jó kedved lesz, az lehet a fentebb említett élet modellből is valami, de ha teljesen lecsupaszított formában nézzük, ha a suli és a munka pont alatt nem azt csinálod/tanulod, amit szeretsz (amit hobbidnak, szórakozásodnak is nevezhetsz) vagy nincsenek körülötted azok az emberek, akik miatt érdemes bejárni és közben jól is szórakozni, akkor bizony nincs értelme az egésznek. És ebben egyetértek Pierre Anthonnal. Hogyha a nagy könyv szerint megírt normális életből elvesszük a hobbikat, bulikat, szórakoztató tevékenységeket, akkor bizony nincs semmi értelme. Ha csak az érzelemmentes, szürke körforgás szerint élünk, akkor nyugodt szívvel vélekedhetünk úgy, hogy nincs értelme az életnek, mert úgyis meghalunk. Ezzel az egésszel arra akarok kilyukadni, még ha hülyén is hangzik, hogy nekem nem a suli-munka-nyugdíj szentháromság takarja az életet és a fontos dolgokat, hanem a szabadság-őrültségek-szórakozás. Az utóbbi sokkal fontosabb és értelmesebb, mert boldoggá teszi azt, aki megéli, mint az unalmas, szürke hétköznapok, amit munkával és ábrándozással töltünk, hogy "Ha majd ennyi pénzt keresek, akkor...", holott mindannyian tudjuk, hogy az akkor sosem fog eljönni. Csak elhisszük, hogy ez a fontos, és úgy teszünk, mintha... Pierre Anthon részben rávilágít ezekre, görbe tükröt tart nekünk, amiben észrevehetjük a valóságot.De mind tudjuk, hogy a világ nem fekete-fehér. Ebben a történetben Pierre Anthon volt a fekete, az osztálytársak véleménye a fehér, én pedig úgy hiszem, felvázoltam a szürkét, vagyis a két álláspont keverékét. Ez a szürke, az én véleményem, de az agyonhypolt sikerből kiderült, hogy a szürkének bizony ötven árnyalata van, lehet, hogy mások másként ragadják meg a könyv lényegét, mint én, de majdhogynem biztosra veszem, hogy nincs olyan ember, aki a könyv elolvasása után egyértelműen ki tud állni valamelyik oldal mellett.

"Azért járunk iskolába, hogy utána dolgozhassunk, és azért dolgozunk, hogy utána szabadságra mehessünk. De akkor miért nem kezdjük rögtön a szabadsággal? – kiabálta, s egy szilvamagot köpött felénk."

A fentebbi bekezdésben már felvázoltam a könyv már-már szállóigévé vállt mozgatórugójáról a véleményem. Ahogy haladunk előre és kezd az osztálytársak kis akciója egyre jobban eldurvulni, fordult a kocka és kijelentettem, hogy ebben az egész őrültségben Pierre Anthon az egyedüli épelméjű. Agnes, az egyik lány szemén keresztül látjuk a történetet, de ő nem tartozik a legmegszállottabb és legnagyobb dolgokat leadó karakterek közé, inkább csak egy narrátor, aki sodródik az árral és még a könyv vége felé is ki van akadva, hogy a Fontos Dolgok Halmára kellett helyeznie a drágalátos zöld szandálját. Drága Agnes, Rikke-Ursula haja, Elise öccsének koporsója, Hamupipőke, a kutya feje, Sofie szüzessége és Jan-Johan ujja mellett a te cuki kis cipellőd rohadtul lényegtelen! Ez a könyv megbotránkoztatott, az a csapat gyerek, még ha velem egyidősek is, annyira belelovalták magukat a saját hülyeségükbe, hogy nem vették észre magukat. Egyrészt igazságtalannak tartom, hogy valakinek egy testrészét kellett beadni, míg másnak meg csak egy pár cipőt. És egyébként is, miért adott be bárki is bármit, ha az az életének, az identitásának a részét képezte? Milyen jogon kényszerítették arra, hogy beadja? Ráadásul nem is önszántukból ajánlották fel a dolgokat, hanem megjelölték egymást és a tárgyat. Nemes egyszerűséggel lehetett volna visszakozni, miért nem tették? Mert akkor a többiek azt kántálják, hogy félős vagy megverik... Sokan úgy gondolják, hogy a főszereplők túl fiatalok ahhoz, hogy ezt csinálják, én pedig úgy gondolom, hogy túl idősek. Egy normális tizennégy éves már nem csúfolódik meg verekszik, eszébe sem jutna egy ilyen eszement ötlet, mint ebben a könyvben. Egy mentálisan egészséges fiatal nem társai megcsonkításában keresné az élet értelmét. Ez egy rakás éretlen gyerek, akik már túlságosan felnőttnek és fontosnak érzik magukat. 

"– Ha nyolcvanéves korotokig éltek, akkor addigra már harminc évet végigaludtatok, jó kilenc évig jártatok iskolába és írtatok leckét, és majd' tizennégy évet töltöttetek munkával. Mivel már hat év elment a kisgyerekkorra és a játékra, s mivel még tizenkét évre lesz szükség ahhoz, hogy takarítsatok, főzzetek és gyereket neveljetek, legfeljebb kilenc évetek marad arra, hogy éljetek is."

Utáltam őket, szörnyen idegesítőek voltak, vakon hittek a saját meggyőződéseikben és nem volt bennük semmi józan ész. Sőt, mikor megjelent a sajtó még büszkék is voltak az egészre.  Gyűlöltem, gyűlöltem az összes gyereket, különösen Ájtatos Kajt, amiért azt kérte, amit... Nem vagyok különösebben vallásos, ezért is nem tudom megérteni, hogy SPOILER egy megszállottan hívő gyerek, ismétlem gyerek, miért akar meggyilkolni egy szerencsétlen kutyát, csak mert az lepisilte a rózsafa keresztet és a Jézus szobrot. Tudom, tudom, hogy nem szép dolog és néhány erősen vallásos szerint egyenesen felháborító, de könyörgöm, az is ugyanolyan tárgy, mint a többi. Ha a neonsárga biciklit tiszteli meg az eb, akkor is halál járna érte? SPOILER VÉGE Tehát azokat a szereplőket, akik felállították a Fontos Dolgok Halmát, különösen Ájtatos Kajt ki nem állom. Pierre Anthon a történet egyetlen épeszű szereplője (Ő sem teljesen normális, de a többiekhez viszonyítva nagyon is az). A szülők minősíthetetlenek, csak hasonlítsuk össze, hogy mi mit kapnánk a szüleinktől egy ilyen brutalitásba fordult akcióért és, hogy ők mit kaptak... Erről beszéltem. Az összes gyereknek a kiskorúak börtönében lenne a helye, biztosan elzárva. SPOILER Azt sem bírom megérteni, hogy ezek után, hogy rongálták a temetőt, kiástak egy sírt, megöltek egy állatot, erőszakkal levágták egy társuk ujját (utóbbi garantáltan nem gyógyul meg nyolc nap alatt) és megerőszakolták az egyik osztálytársukat, sőt gyilkoltak is, hogyan úszták meg az egészet? A rendőrség miért nem tett semmit? Ők hogy voltak képesek ezt eltemetni magukban minden bűntudat nélkül és élni tovább az életüket egy kis dobozkával, ami az élet értelmét rejti? SPOILER VÉGE Esküszöm, a kuyta volt a kedvenc szereplőm.

A történetet, az osztály önpusztító játékát és a gyerekek brutalitását, aminek szerintem évek múltán sem igazán érezték meg a súlyát, utáltam. Ez alapján simán gondolhatjátok ezt egy 0,5 csillagos értékelésnek, de nem, mert spoiler max pontot adtam rá. 

"Minden egy nagy színjáték, és csak arra megy ki az egész, hogy úgy csináljunk, „mintha”, és hogy épp ebben a „minthá”-ban legyünk a legjobbak."

Miért zseniális ez a könyv? Azért, mert kendőzetlenül az arcodba nyomja az igazságot, akkor is, ha nem akarod észrevenni. Fentebb kifejtettem, miért ellenszenves számomra, a 8/a, de ennek ellenére sajnálom is őket. Sajnálom, mert vakon hittek ebben az egész elhatározásban, nem kérdőjelezték meg a saját elvakult elméletüket és mindannyian megváltak azoktól a dolgoktól, amik az identitásuk részét képezték. Ezzel megváltoztatták a személyiségüket és az élethez való hozzáállásukat. Az elején gyerekes játéknak indult, aztán valami szörnyű kerekedett belőle. A regény társadalomkritikája, a különböző világnézetei, a sok kemény igazsága, az életfilozófiája, a kevés pszichológiai része valami fantasztikus. El sem tudom képzelni, hogy tudott egy 170 oldalas nagyon kis alapú könyv ennyire mellbe vágni és ennyi érzelmet kicsalni belőlem...  Én azt mondom, hogy kötelező olvasmány. Valamivel értelmesebb lenne ezt olvastatni a fiatalokkal, mint Légy jó mindhaláligot. A sok kemény igazság és a filozofikus szimbólumok mellett láthatjuk, hogy egy ártatlan, de az ember velejébe hatoló kijelentés micsoda lavinát indíthat el. Dániában egyébként először betiltották, majd később már kötelező olvasmány lett és különböző ifjúsági díjakat is nyert. Nihilista regény? Egzisztencialista mű? Botránykönyv? Abszurd történet egy csapat borult elméjű fiatalról? Lélektani alkotás? Ifjúsági-pszichológiai mérföldkő? Mindenki döntse el maga. Én úgy gondolom, hogy mindegyik egyben. Olvasd el a Semmit és lássuk, hogy te mit gondolsz róla! Ez egy olyan könyv, amiről mindenkinek véleménye van. Már maga a cím is borzolhatja a kedélyeket, hiszen minimalista, de provokatív a borítóval egyetemben. 

"Ha mondjuk felemeltem a kezem, még az is arra emlékeztetett, hogy rövidesen le kell eresztenem, és semmivé lesz a mozdulat. Minden egyes alkalommal, amikor nevettem vagy mosolyogtam, arra kellett gondolnom, hogy hányszor fogok még sírni ugyanezzel a szájjal és szemmel."

Csak olyanoknak ajánlom, akik nem érzékenyek a kegyetlenségre, az istenkáromló szimbólumokra és az erőszakra. A Semmi alapjaiban rengette meg a világnézetemet és ezen jár az agyam órák óta. A Semmi nem semmi. Ezek után el szeretném olvasni az írónő másik két itthon megjelent könyvét, a Mindent és a Ha háború lenne nálunk-ot is.

5/5*